Sokféleképp gondoltam rá, hogyan lehetne nekiállni ennek a cikknek a kezdősorainak. Mindig is agyaltam rajta, hogy a Geek Generáció keretein belül szeretnék személyhez közelibb írásokat tető alá hozni, amik kapcsolódnak hozzám, az életemhez, és bár az aktuális téma viszonylag gyorsan meglett, ami alapot ad ehhez, de abba nem gondoltam bele, hogy hogyan lehetne ezt szépen megnyitni.
Egy biztos: szentimentális vizekre evezünk. Az életemből fogok apróbb fejezeteket, történeteket megosztani, miközben nem feledkezünk meg arról, ami köré ez az egész iromány épül: a videojátékok.
Valószínűnek tartom, hogy ezt olyanok is fogják olvasni, akik egyébként nem ismerik sem a Geek Generációt, sem engem, úgyhogy engedjetek meg egy nyúlfarknyi bemutatkozást: Michael Dante néven gyártok tartalmat az internet nagyvilágába, azon belül is a Geek Generáció csatornára, ahol pajtásokkal együtt foglalkozunk játékokkal, filmekkel, podcastezünk, kritikákat készítünk, és hamarosan egy sor nagyon király dolgot fogunk bevezetni.
Ezek nem feltétlenül a kedvenc filmjeim, nem is az általam legtöbbször látott filmek, és még csak nem is feltétlenül azok, amiket a legjobbnak tartok. Az viszont ténykérdés, hogy mindegyikhez rengeteg emlékem és élményem fűződik, melyeket most úgy gondoltam, mással is megosztok, illetve megkísérlem felületesen bemutatni, miként tudják egyes alkotások formálni az ízlését és látásmódját egy filmkedvelő gyereknek. Nem is szaporítanám tovább a szót, vágjunk bele a közepébe!
A gigapofájú német filmhentes - a jó ízlés ellen elkövetett - merényletei között nem egy olyan címet találunk, ami egy már bejáratott és nagy kultusznak örvendő franchise-t tudhat a háta mögött a videojátékok médiumában: Alone in the Dark, Bloodrayne, Far Cry...
Az évtized elején pedig megszületett a műfaj egyik alappillére, mely talán a mai napig az egyik legszórakoztatóbb széria a zsáner keretein belül. Megannyi későbbi film igyekezett lemásolni a receptet több-kevesebb sikerrel, de mégsem tudtak felérni elődjükhöz.