Aki ismer az tudja, hogy könyv nélkül sehova sem megyek. Ez nálam szinte annyira alap, mint hogy cipőt húzok a lábamra. Persze mostanában csak a táskámban van egy-egy novelláskötet, de régebben volt olyan időszakom, amikor kisebb könyvekkel a kabátom belsőzsebében mászkáltam.
Tehát az olvasás legalább annyira nagy szenvedélyem, mint a filmek vagy a zene. Nem tudom elképzelni nélküle az életemet. Nem tartom magam könyvmolynak; néha falom őket, néha csak olvasgatok.
Kár is karakterszámot pazarolni arra, amit mindenki tud: a videojátékok alapján készült filmadaptációk minőségi görbéje csapnivaló. Ám a kérdés ellentettjével érdekes módon kevesen foglalkoznak, avagy azon alkotásokkal, melyek valamiféle mozgókép alapján formálódtak.
Pedig a téma szintén szörnyen hálás, csak éppenséggel ez a formátum a skála másik pontján helyezkedik el, tekintve hogy elképesztően jó, már-már indokolatlanul patent adaptációk születtek az elmúlt évtizedekben. A gyorsan fejlődő játékipar közepette viszont sokan megfeledkeznek ezekről a darabokról, úgyhogy nincs mese, most rávetjük magunkat a topikra!
A zene iránti rajongásom úgy 14 éves korom körül kezdődött. Persze akkor még megzabáltam mindent, ismerkedtem a különböző stílusokkal, de mondhatni igen hamar (olyan 16 évesen) már megtaláltam a nekem való muzsikát és kevés kivétellel a mai napig ugyanabban a zenei közegben mozgok. Magyarul, nem nőttem ki a punkzenét, csak hozzáöregedtem. :)
Amikor elballagtam általános iskolából vettem egy basszusgitárt és elkezdődött a lejtmenet. A tinédzser éveimet teljesen a kitöltötte a zene, olyannyira, hogy szinte semmi más nem érdekelt. Azoknak akik mostanában ismertek meg a YouTube kapcsán, igen fura lehet, de se konzolom nem volt, se gépen nem igazán játszottam, filmeket pedig (bár már akkor is imádtam a horrort) sokkal kevesebbet fogyasztottam. Egyszerűen nem érdekelt semmi csak a koncertek, a fesztiválok, a próbák és a dalszerzés.
Bár már kőkeményen az aktuális évtizedünket tapossuk, magunk mögött hagytuk több mint egy hónapja az előzőt, viszont mégiscsak érdemes megemlékezni arról, hogy a 2010-2019-es időintervallum mégis miféle újdonságokkal kecsegtetett számunkra.
Fontos azonban megjegyezni, hogy itt csak és kizárólag olyanok közül válogattam a listára, akik szigorúan az elmúlt évtizedben bukkantak fel először - magyarán Ríviai Geralt a partvonalról fog integetni a 2007-es videojátékos debütálása okán, valamint a Mass Effect brigádjának java része is csak a Normandy űrhajó tovaszálló visszapillantó tükréből fogja látni eme listát.
Guitar Hero, Battletoads és Twisted Metal - három játékcím, amelyek között látszólag semmiféle összefüggés nincs, mégis egy kosárba tehetőek egy egyszerű, de valamilyen szinten szomorú mondattal: mára azok a videojátékos zsánerek, amelyekben ezek az alkotások megszülettek, kihaltak.
Természetes, hogy az idő múlásával a közönségi igényeknek megfelelően formálódik a játékipar is, ám ettől függetlenül kétségtelen, hogy óriási űrt hagytak maguk után egyes videojátékos műfajok eltűnései. Most ezek közül fogunk szemezgetni és sorra veszünk 5+1 olyan zsánert, amik már nemigen képviselik magukat a mainstream áradatban, de mégis sokan hiányoljuk őket.