Hogyan csapódik le egy-egy horrorfilm olyanoknál, akik egyébként nem fogyasztanak horrort? Nos, Zebra utánajár a dolognak az új rovatában.
Blogunk (exkluzív cikkeket olvashattok itt): https://geekgeneracio.blog.hu/
Elérhetőségek:
Twitter: https://twitter.com/GGeneracio
Facebook: https://bit.ly/2ZCGInO
Spotify: https://spoti.fi/31POZ8P
Dante: https://twitter.com/MichaelDante47
Aki ismer az tudja, hogy könyv nélkül sehova sem megyek. Ez nálam szinte annyira alap, mint hogy cipőt húzok a lábamra. Persze mostanában csak a táskámban van egy-egy novelláskötet, de régebben volt olyan időszakom, amikor kisebb könyvekkel a kabátom belsőzsebében mászkáltam.
Tehát az olvasás legalább annyira nagy szenvedélyem, mint a filmek vagy a zene. Nem tudom elképzelni nélküle az életemet. Nem tartom magam könyvmolynak; néha falom őket, néha csak olvasgatok.
Ha megkérdezel egy átlagos filmfogyasztót, hogy mitől is jó egy horrorfilm, akkor tízből kilencszer tuti, hogy olyan szavakat fogsz hallani, mint ijesztő és félelmetes. Én, mint a műfaj lelkes rajongója, is sokszor elgondolkoztam azon, hogy mi is az ami egy horrorfilmet igazán jóvá tesz.
Nos, akármennyit törtem is a fejem, mindig ugyanaz jött ki: egy horrorfilm attól jó, ha kimozdít a komfortzónádból, egy nagyon jó pedig tartósan kint is tart. Teljesen mindegy, hogy ez a kimozdulás félelmen, kétségbeesésen vagy egy egyszerű, megmagyarázhatatlan nyugtalanságon alapszik, a lényeg, hogy valami nem hétköznapi érzést ültessen el bennünk a film.
"Nekem áldott az a bölcső, mely magyarrá ringatott"
Aki ismer, az tudja, hogy ha könyv van a kezemben, akkor az általában valami horror vagy fantasy novelláskötet. Tudom, nem szépirodalom, de engem ez köt le. Néha azért kézbe veszek egy-egy történelmi vagy épp sci-fi regényt is, azonban van egy műfaj, ami teljesen hidegen hagyott mindig.
Ez pedig nem más, mint az életrajzi regény. Nem tudom miben gyökerezik ez a fajta averzióm, de sose éreztem ingert, hogy bárkinek is elolvassam az élettörténetét. Na, de mindig akadnak kivételek és ez a cikk se született volna meg, ha most nem egy ilyenről lenne szó.
A zene iránti rajongásom úgy 14 éves korom körül kezdődött. Persze akkor még megzabáltam mindent, ismerkedtem a különböző stílusokkal, de mondhatni igen hamar (olyan 16 évesen) már megtaláltam a nekem való muzsikát és kevés kivétellel a mai napig ugyanabban a zenei közegben mozgok. Magyarul, nem nőttem ki a punkzenét, csak hozzáöregedtem. :)
Amikor elballagtam általános iskolából vettem egy basszusgitárt és elkezdődött a lejtmenet. A tinédzser éveimet teljesen a kitöltötte a zene, olyannyira, hogy szinte semmi más nem érdekelt. Azoknak akik mostanában ismertek meg a YouTube kapcsán, igen fura lehet, de se konzolom nem volt, se gépen nem igazán játszottam, filmeket pedig (bár már akkor is imádtam a horrort) sokkal kevesebbet fogyasztottam. Egyszerűen nem érdekelt semmi csak a koncertek, a fesztiválok, a próbák és a dalszerzés.