Ha megkérdezel egy átlagos filmfogyasztót, hogy mitől is jó egy horrorfilm, akkor tízből kilencszer tuti, hogy olyan szavakat fogsz hallani, mint ijesztő és félelmetes. Én, mint a műfaj lelkes rajongója, is sokszor elgondolkoztam azon, hogy mi is az ami egy horrorfilmet igazán jóvá tesz.

Nos, akármennyit törtem is a fejem, mindig ugyanaz jött ki: egy horrorfilm attól jó, ha kimozdít a komfortzónádból, egy nagyon jó pedig tartósan kint is tart. Teljesen mindegy, hogy ez a kimozdulás félelmen, kétségbeesésen vagy egy egyszerű, megmagyarázhatatlan nyugtalanságon alapszik, a lényeg, hogy valami nem hétköznapi érzést ültessen el bennünk a film.

Itt beszélhetünk a horror komédiákról is, amikben sok esetben olyan dolgokon nevetünk, amiken a való életben nem lenne illő. Ez is egy fajtája a komfortzónából való kimozdulásnak.

A mostani írásomban olyan filmeket gyűjtöttem össze, amiknek a befejezése számomra olyan jól sikerült, hogy nem szabadultam tőlük egy jó ideig. Félreértés ne essék, nem a legjobb filmes csavarokat hoztam el nektek, nem egy toplistát, hanem hatásos filmes befejezéseket.

Igyekszem kerülni a spoilereket és inkább a bennem munkáló érzésekről írni, hogy azok akik még nem látták a felsorolt filmeket, egy jó ajánlót is kapjanak egyszerre.

1. A dolog (1982)

John Carpenter 1982-es remekműve nem hiányozhat egy ilyen listából. Az antarktiszi kutatóbázison játszódó, klausztrofób őrület az egyik nagyszerű példája annak, amikor a film egyszerűen elengedi a néző kezét az utolsó képkockák után és igazán maga sem tudja, hogy örülnie kellene-e.

Maga a film okosan építi fel a feszültséget és a világtól elszeparált, már egymásban sem bízó kutatók kálváriája tökéletesen csúcsosodik ki az utolsó jelentben. Váratlanul sötétedik el a kép és csendülnek fel Ennio Morricone apokaliptikus dallamai, melyek remek aláfestő dallamai lesznek gondolatainknak:

"Akkor ez most happy end?"

2. A texasi láncfűrészes mészárlás (1974)

Ezt a történetet is sokan ismerjük, ha máshonnan nem, legalább a korrekt remake kapcsán, ami bár méltón tisztelgett az eredeti film előtt, de megidézni nem tudta annak magával ragadó, fojtogató atmoszféráját. De ezért nem lehet hibáztatni, hisz a film vége egyszerűen megismételhetetlen. Ezt nem lehetne még egyszer így előadni.

Akkor és ott valami nagyon passzolt, valami nagyon működött. A film végi vacsorajelent már a teljes őrületbe csap át, hogy megágyazzon a hajnal első sugaraiban játszódó utolsó jelenetnek, ami ennek az őrületnek a művészi kiteljesedése.

Egyszerűen abszurd és mégis szemet gyönyörködtető képkockákat láthatunk, amik biztos nem engednek el minket egy ideig. Igazi Danse Macabre.

3. Onibaba (1964)

Az emberi lealjasodás balladája ez a film. Az, hogy milyen mélyre is tud süllyedni önzésében az ember. Egyáltalán, meddig is nevezhetjük magukat embernek? Hol van az a pont ahol levetkőzzük magukról a civilizációt és aljas módon, pusztán önzőségünk irányítja tetteinket.

Nem véletlen, hogy a gödör, a sötét és mély verem, mely ősidőktől fogva létezik, központi motívumként végigkíséri a filmet. A filmnek nagyon gyorsan, szinte meglepő hirtelenséggel lesz vége, olyannyira, hogy másodpercekig ültem csendben és vártam, hogy történjen még valami.

Aztán lecsapott a felismerés, az, hogy mennyire erős és csontig hatoló volt ez a hirtelen jött vég és az az utolsó mondat.

4. Valami követ (2014)

Első megtekintésre ez a film nekem nem tetszett. Aztán két-három év múlva ismét előszedtem és teljesen magába szippantott, de olyannyira, hogy mikor egyedül voltam, bizony néha a hátam mögé néztem. Nagyon éltem a film hangulatát, s az utolsó képkockái egyfajta vegyes, mondhatni keserédes ízt hagytak a számban.

A fenyegetés (vagy valami annak látszó) ott dereng a háttérben, s mégis, a film készítője feloldoz minket az állandó rettegés alól. Hisz, ha a megfelelő ember van mellettünk, akkor bármilyen veszéllyel szembe tudunk nézni.

5. Ómen (1976)

A zseniális Gregory Peck által megformált Robert Thorn kálváriája ez a film. Te mit tennél? Mit tennél, ha rájönnél, hogy a gyermeked, akit neveltél és óvtál nem más lenne, mint maga az antikrisztus, akit el kell pusztítani? Meg tudnád hozni a döntést?

Hihetetlen, ördögi gonoszság járja át a film minden képkockáját, hogy a végén egy gyermeki ártatlanságba burkolózott iszonyatot tárjon a szemünk elé. Vérfagyasztó és roppant hatásos befejezése ez egy remek filmnek.

6. Psycho (1960)

Alfred Hitchcock egyik, ha nem legismertebb filmje, amit Robert Bloch nagyszerű regénye nyomán készített. Senkitől nem szeretném elvenni az érdemeit, de az biztos, hogy Anthony Perkins zseniális játéka nélkül ez a film se lenne ugyan az.

Ami pedig az utolsó jelenetet illeti, egyszerűen bemászik a bőrünk alá. Az a szempár, az a mosoly egyszerűen kiborító és fantasztikus, a monológ pedig hihetetlenül zsigerig hatoló. A borzongatás igazi művészete az a néhány másodperc, mely okozhat álmatlan éjszakákat akárki számára.

7. Halloween - A rémület éjszakája (1978)

Azok táborát erősítem, (már ha létezik ilyen tábor) akik szerint ezt a filmet soha nem kellett volna folytatni. Bevallom, én már a 81-es sequelt se kedveltem. Haddonfield kisvárosába visszatér Michael Myers, hogy a halloweent igazi rémálommá varázsolja a városka lakóinak.

Antagonistánk az amerikai városi legendák alakja, sőt mi több, ő maga a megtestesült városi legenda. Ez az ami miatt a film vége ennyire jó. Ez az ami miatt igazán hatásos és roppant erős a film befejezése. És ez az ami miatt egyetlen folytatás se kellett volna elkészüljön.

Így önmagában a Halloween egy remek film, de a sequelek sorra rombolták le azt a misztikumot, amit az első film, s kiváltképp annak a befejezése felépített.

8. A titkok kulcsa (2005)

Egy meglepően szórakoztató film 2005-ből, mely igazi kellemes csalódás volt számomra. Caroline egy fiatal ápolónő aki egy idős házaspárhoz kerül, hogy a súlyosan beteg férnek gondját viselje, azonban a lány valami borzalmas titokra bukkan az idilli otthonban.

A film végig feszült és leköti az embert a csavar a végén pedig, ha nem is a legerősebb, de mindenképp kellemes élményt fog nyújtani a nézőnek.

9. A vesszőből font ember (1973)

Ha felkavaró filmes jelenetekről van szó, akkor az 1973-as, A vesszőből font ember nálam mindig dobogós. A történet szerint a mélyen vallásos Howie rendőrtiszt egy eltűnt lány nyomában járva egy szigetre érkezik, amit egy furcsa, természetimádó, pogány szekta lakik.

Két értékrend találkozása ez a film, ahol a hit és az istenben való feltétlen bizalom kerül középpontba, hogy egy rettenetesen felkavaró jelenetben csúcsosodjon ki mindez. Emlékszem, hogy mikor először láttam a filmet, rettenetesen megviseltek a látottak és ez manapság sincs másként.

Ha igazán bele tudjuk magunkat élni, ez a film egy maradandó élmény lesz, aminek utolsó képkockái sokáig kísérteni fognak minket.

10. A halál angyala (1983)

Egy másik olyan film, ami mellett nem mehetünk el, ha frankó filmes befejezésekről van szó. Ha eddig spoilereztem is volna, itt akkor se tenném meg, mert ennek a filmnek az utolsó néhány másodperce akkorát üt, mint párnacsata közben egy hólapát.

Igazából maga a film semmivel sem különb, mint akármelyik korabeli slasher: nyári tábor, furcsa halálesetek. A színészi játék sokszor megmosolyogtató. Mondhatni, ha nem lenne az a bizonyos csavar a végén, akkor egy film lenne a sokból, de így...garantáltan traumatizálni fog. :)