Legutóbbi írásomban gyermekkorom meghatározó filmélményeit szedtem listába és megkíséreltem példával szolgálni arra, hogy egyrészt miként befolyásolhatják valaki filmes ízlését a gyerekként általa fogyasztott tartalmak, illetve hogy konkrétan az én esetemben hogyan látom ezt a kérdést sok év távlatából vissza gondolva.

Borzasztóan jó érzés volt felülni a Hollywoodi filmiparnak köszönhetően mára szitokszóvá avanzsált „nosztalgiavasútra” és ezen felbuzdulva úgy döntöttem visszább lépek kicsit az időben és betekintést engedek gyermekkorom „túl kicsi vagy még a filmekhez, majd ha nagyobb leszel megnézheted” korszakába.

Annak érdekében viszont, hogy ne éljek vissza az olvasó idejével, úgy gondoltam, belevinnék egy kis csavart, és három olyan alkotást emelek ki írásomban, melyek nemcsak kedvesek számomra, de tapasztalataim alapján viszonylag kevesen ismerik őket, ráadásul erősen alulértékeltek a mai felhígult animációs felhozatalhoz viszonyítva.

Persze itt nem a jó fajta „régen minden jobb volt” virtus szól belőlem, hiszen manapság is születnek rendkívül igényes és ezen három alkotásnál esetenként messzemenően jobb darabok. Ugyanakkor futószalagon kapjuk az ambíciót, kreativitást és hozzáadott értéket nélkülöző, illetve a minden tekintetben középszerű produktumokat is, melyek sok esetben nagyobb figyelmet és jobb kritikai megítélést (és szvsz a megérdemeltnél is jobbat) kapnak mostani alanyaimnál. Ennyit a bevezetésről, most hogy ez megvolt, csapjunk is bele a közepébe, jó szórakozást!

1. Áron és a csodák könyve / Die Schelme von Schelm (1995)

Valószínűleg mind közül ez a legkevésbé ismert darab. Ez az Albert Hanan Kaminski rendezésében készült német-francia-magyar koprodukció egy igen bájos történet az emberi gyarlóságról, az ész és bölcsesség fontosságáról, mindent legyőző erejéről.

Röviden arról van szó, hogy a címszereplő Áron (Tommy J. Michaels - Előd Álmos), egy barátságos és eszes kisfiú árva sorsra jut, ezért nagybátyjához Shlemiel bácsihoz (Ronn Carroll - Makay Sándor) és családjához kerül gondozásba.

Minden vagyona és egyetlen barátja, Zlateh nevű kecskéje (Tovah Feldshuh - Kassai Ilona), aki azonban nem tud tejet adni, ezért bácsikája utasítására el kell adnia. Nem alakul tehát túl fényesen az élete, de hamarosan nem csak az ő, de újdonsült családja és az egész falucska sorsa éles fordulatokat fog venni, ugyanis hatalmas veszély leselkedik rájuk Darko, a gonosz varázsló (Stephen D. Newman - Rajhona Ádám) személyében.

A történetről sokkal többet nem is árulnék el, ugyanis eleve nem túl vaskos sztori, viszont amire mindenképp szeretnék kitérni az a Chelm névre keresztelt kis falucska, mely az események központi színteréül szolgál. Ebben a faluban ugyanis mindenki rettenetesen ostoba és erre egy igen szatirikus teremtéstörténeti baki a magyarázat, de nem szeretném lelőni a poént.

A falu vezetője Gronam (Harry Goz - Szabó Ottó), őt tartják a legbölcsebbnek, ám bölcsességének mértékét rendkívül jól mutatja a tény, mely szerint vízbefojtás általi halálra ítél egy halat, amiért az túlságosan nyers. Ezzel el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ami számomra utánozhatatlan ebben a mesében, mégpedig a humorhoz.

Tudni kell, hogy egy feldolgozásról beszélünk melynek alapjául Isaac Bashevis Singer zsidó-lengyel származású, irodalmi Nobel-díjas amerikai író rövid történetei szolgáltak. Singer zseniális érzékkel vegyíti a lengyel-zsidó folklórt, az abszurd humort és az univerzálisan alkalmazható emberi tanulságokat, ahogyan ezt a Nobel-bizottság is kiemelte.

Ez az esszencia köszön vissza az animációs feldolgozásban is. A karakterek sok szempontból önmagukban is zseniálisak, legyen szó az épeszű kecske, Zlateh cinikus megjegyzéseiről, a Lantuch nevű ügyetlen koboldról (Ivy Austin - Kassai Károly) vagy akár a szótlan, de annál kifejezőbb ravasz rókáról.

A nevek szintén beszédesek, a Shlemeil elnevezés például a schlemiel szóból ered, mely egy jiddis kifejezés az ostoba, inkompetens emberekre. Ecsetelhetném még napestig, mitől működik annyira jól gyerekek és felnőttek számára is a rajzfilm humora, de szerintem elég azt mondanom, hogy Monty Python-rajongóknak kötelező darab, viszont azok is bátran tehetnek vele egy próbát, akiknek a gyomra azt a fajta abszurditást (vagy úgy általában az angol humort) már nem veszi be.

Amire még szeretnék kitérni az a rendkívül fülbemászó és hangulatos zene, melynek megkomponálásáért a többek között három Oscar- és három Grammy-, de BAFTA- és Golden Globe-díjat is nyert Michel Legrand francia zeneszerző és dzsesszzongorista felelt.

Természetesen bőven vannak hibák a végeredményben, hiszen a történet végtelenül egyszerű, a vezetése néha kissé randomnak érződik, a karakterek bár megkapóak, eléggé egybitesek, a főgonosz azért gonosz, mert gonosz, és így tovább, és így tovább.

Ennek ellenére szerintem bárki megpróbálkozhat vele, mert a felsorolt hibákat néhány kiemelkedő darabtól eltekintve, majdnem minden animációs mesefilmnek fel lehet róni és végső soron egy nagyon jó szórakozás lehet ez a sok szempontból igencsak egyedi alkotás.

2. FernGully, az utolsó esőerdő / FernGully: The Last Rainforest (1992)

Ez a legkevésbé egyedi, de talán a leginkább fontos alkotás, aminek a miértjét azonnal ki is fejtem. Szintén feldolgozás, Diana Young azonos című regényéből adaptálta a rendező, Bill Kroyer, akit valószínűleg csak az igazán hardcore filmes arcok ismerhetnek.

Az ő nevéhez fűződik az Oscar-díj jelölést kapott ötperces animációs rövidfilm, a Technological Threat, ami az első, 2D animációt CGI-jal (Computer-Generated Imagery, vagyis „számítógéppel létrehozott kép”) kombinált alkotás volt.

Különösebben nagy elismerést most tárgyalt alkotásával sem sikerült szereznie, hiszen bár a DVD és VHS eladásokkal végülis termelt némi bevételt, az Egyesült Államokban csak egy hajszál választotta el az anyagi bukástól és a kritikai visszhangja sem volt túlságosan pozitív.

Az animáció mára már nem éppen korszerű, de régen sem volt kimagasló minőségű, a zene szintén hangulatos és eléggé egyedi is, de Hexxus (Tim Curry - Buss Gyula) és Batty (Robin Williams - Bolba Tamás) dalától eltekintve nem mondanám kiemelkedőnek.

A dalokon egyébként a szinkron semmit nem csorbít, mivel azokat nem szinkronizálták át, így bátran nézhetik magyarul az eredeti nyelvet preferálók is, amit azért javasolnék, mert a Batty hangját szinkronizáló Bolboa Tamás adja csak meg igazán a karakter sava-borsát.

Igen, tudom ez felér egy istenkáromlással, hiszen az eredeti szinkronhang a legendás Robin Williamsé és nyilván ő is nagyon jó, de számomra ezúttal a Bolboa-féle szinkron kerül ki győztesként. Tim Curry és Buss Gyula szinkronjai... nos, ezt már az olvasóra bízom, nálam fej-fej mellett haladnak Hexxus megszólaltatóiként.

Ezek azonban mind eltörpülnek a választott téma mellett. A történet nagy vonalakban annyi, hogy a Páfrányos néven emlegetett esőerdő (valamiért a szinkron nem terjedt ki a címre, ezért ott továbbra is maradt FernGully) több száz éve érintetlen az emberek által.

Tündérek vigyázzák a békéjét és óvják a növényeket, állatokat egyaránt. Van azonban az erdő mélyén egy ősrégi fa, melynek belsejébe Hexxus, az erdők és tündérek ősi ellensége, a mérgekkel, olajjal és gázokkal táplálkozó gonosz entitás van bezárva, akivel annak idején háborút vívtak a tündérek.

Ez már szinte csak legenda Páfrányosban egészen addig a napig, míg egy fakitermelő cég munkatársai megérkeznek az erdőbe és kivágják ezt a fát, kiengedve ezáltal Hexxust. A dolgokat tovább bonyolítja, hogy a cég egyik munkatársát, Zakot (Jonathan Ward - Bartucz Attila) balesetből tündérméretűvé varázsolja Crysta (Samantha Mathis - Somlai Edina), a kíváncsi tündérlány, így Zaknak alkalma nyílik egy másik szemszögből megismerni az esőerdőt.

A történetről nem is árulnék el többet, szerintem mindenki kapiskálja már, hogy miért tartom ezt a legfontosabb és egyben leginkább aktuális darabnak a három közül.

Napjainkban, amikor egyre égetőbb kérdés a környezetvédelem, gyakorlatilag nemcsak erre, de bármelyik listára fel kellene, hogy férjen ez a kedves kis mese, hiszen az egyszerű és lineáris, sőt voltaképpen sablon (le kell győzni a gonoszt, hogy mindenki happy legyen) történetet olyan köntösbe sikerült csomagolni, ami kiemeli a középszerűség mocsarából.

Hexxus karaktere már önmagában egy rétegelt metaforája az emberi pusztításnak, a haszonért mindent felemészteni akaró globális gépezetnek, amit az ember szabadít el, de a nyomai sok száz évvel később, akár emberi jelenlét nélkül is a bolygón maradnak és fenyegetik azt.

A másik rendkívül fontos karakter, a poénok többségét is szállító Betty Coda, az állatkísérletekkel foglalkozó laboratóriumból megszökött denevér, aki rossz tapasztalatai miatt minden embert gonosznak és lelketlennek tart, ám a történet során rá kell jönnie, hogy a dolgok ennél azért árnyaltabbak.

Ezen a ponton be is fejezném, ezt a rajzfilmet mindenkinek látnia KELL, kicsinek és nagynak egyaránt.

3. A hercegnő és a kobold / The Princess and the Goblin (1991)

Az Áron és a csodák könyve után ismét egy magyar vonatkozású alkotás, ám ezúttal sokkal erőteljesebb a magyar jelenlét. Ezt a brit-magyar-japán közreműködésben készült rajzfilmet Gémes József rendezte, az egészen rendkívüli zenéjét pedig Lerch István szerezte, akit többek között a V’Moto-Rock nevű együttesből ismerhetnek többen (főleg az idősebb generációból).

Természetesen más fontos szerepet is töltöttek be magyarok a készítés során, de ezen információk kiemelését nem tartottam lényegesnek az átlagos fogyasztó szempontjából. Ugyancsak adaptációról beszélünk (eskü, hogy nem szándékos), George MacDonald azonos című 1872-ben publikált, gyerekeknek szóló fantasy-regényét vették alapul a készítők és bár nem lett osztatlan siker, sőt még csak nem is emelkedett klasszikus státuszba, szerintem több szempontból is kiemelkedő alkotás.

A történetet nem is ereszteném bő lére, mivel végtelenül egyszerű és a legalapabb fantasy-sablon. A mesebeli kastélyban élő Angelika hercegnő (Sally Ann Marsh - Somlai Edina) egy napon eltéved az erdőben és megtámadják a föld alatt élő koboldok „házikedvencei”, mikor a jóságos bányász nemes lelkű fia Kófic (Peter Murray/Paul Keating - Minárovits Péter) a segítségére siet és haza kíséri.

Másnap mikor apjával a bányában dolgoznak, egy véletlen folytán Kófic lezuhan a bánya legmélyére, ahol a gonosz koboldok tanyáznak, és ha már ott van kihallgatja tervüket, mi szerint elárasztják a bányát és vissza foglalják a felszínt.

A feladat adott: szólni kell a királynak és vissza kell verni a koboldok támadását. Igen, ez valóban ennyi, viszont ez az egyszerű, ám végtelenül kedves történet olyan hangulattal, zenével és látványvilággal van megtámogatva, ami gyakorlatilag a személyes kedvencemmé teszi erről a listáról.

Ugyanakkor a sablonosság sem válik feltétlenül kárára, hiszen igaz ugyan, hogy semmi új nincs a nap alatt, de pont ettől van az az érzése az embernek, hogy egy nagybetűs fantasyt lát. Van itt minden: bölcs király, szép hercegnő, jólelkű parasztfiú, gonosz és ocsmány lények, jóságos tündérkeresztanya (ami itt üknagyanya), szerelem, hősiesség, küzdelem és győzelem.

Külön kiemelendő, hogy nem a gyerekfilmekre inkább jellemző, úgynevezett tündérmese fantasy, hanem egy sokkal felnőttesebb kivitelezésű, dark fantasy elemeket is használó, epikus illetve heroikus fantasy-hibridet láthatunk.

Persze szó sincs arról, hogy túlságosan durva lenne gyerekek számára, pusztán csak nem az a mézes-mázas, számomra legtöbbször súlytalan hangvételű és steril ábrázolásmódú tündérröpködős mese, mint amilyen fantasy-faktorral például előző alanyunk, a FernGully is dolgozik.

A karakterek kicsit sem nevezhetőek komplexeknek, központi mivoltukban egyszerű fantasy archetípusok, viszont mindegyikükben van valami egyedi és megkapó. Akit mindenképpen ki kell emelni az Varangy herceg (Rik Mayall - Bezerédi Zoltán), a koboldok tutyimutyi királyának és keménykezű királynőjének körmönfont, velejéig gonosz örököse.

Az egész koboldcsalád rendkívüli módon humoros, kreatív és megkapóan visszataszító (és tulajdonképpen a végtermék legjobb elemei), de amit Varangy herceg a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Bezerédi Zoltán tolmácsolásában művel, azt egyetlen módon tudom csak megfogalmazni: uralja a pillanatot.

Bár a jók oldalán nem ennyire erős a felhozatal, azért ott is minden karakternek megvan az egyedisége, és amikor felcsendül például a katonák indulója, vagy Kófic koboldkergető dala, arra nincs jobb szó az "epikusnál". Az angol szinkron sem rossz, de ebben az esetben mindenkinek nyomatékosan javaslom, hogy magyar szinkronnal nézze meg, mert kiemelkedően jobb a karakterek és a dalok hangzása is.

A lélekemelő és varázslatos hangulat szerintem mára sem veszített a varázsából, a látványtervvel egyetemben, ugyanakkor az animáció mai szemmel kissé már megkopott. Igazán megérdemelne egy digitális felújítást ez a gyöngyszem, de nem tartom valószínűnek, hogy valaha is megkapja, így marad a DVD-minőség.

Ennyi lett volna részemről ez a cikk, de még mielőtt elköszönnék egy igen fontos dolgot mindenképp szeretnék megjegyezni: SENKIT ne rettentsen el az IMDb pontozás, hiszen kifejezetten alulértékelt alkotásokat szedtem össze, melyek a hibáik ellenére sok szempontból kiemelkedőek. Köszönöm a megtisztelő figyelmed és ha teszel velük egy próbát, jó szórakozást kívánok!

Kövesd a Geek Generációt a többi platformon is:

YouTube-csatornánk - videók, podcastek és minden egyéb!
Twitter oldalunk - értesülj elsőként a csapatunkat érintő infókról!
Facebook oldalunk - értesülj elsőként a blogra kikerülő bejegyzéseinkről!
Spotify - innen is hallgathatod podcast adásainkat!
Anchor - innen is hallgathatod podcast adásainkat!
Google Podcasts - innen is hallgathatod podcast adásainkat!
RadioPublic - innen is hallgathatod podcast adásainkat!