Sokféleképp gondoltam rá, hogyan lehetne nekiállni ennek a cikknek a kezdősorainak. Mindig is agyaltam rajta, hogy a Geek Generáció keretein belül szeretnék személyhez közelibb írásokat tető alá hozni, amik kapcsolódnak hozzám, az életemhez, és bár az aktuális téma viszonylag gyorsan meglett, ami alapot ad ehhez, de abba nem gondoltam bele, hogy hogyan lehetne ezt szépen megnyitni.

Egy biztos: szentimentális vizekre evezünk. Az életemből fogok apróbb fejezeteket, történeteket megosztani, miközben nem feledkezünk meg arról, ami köré ez az egész iromány épül: a videojátékok.

Valószínűnek tartom, hogy ezt olyanok is fogják olvasni, akik egyébként nem ismerik sem a Geek Generációt, sem engem, úgyhogy engedjetek meg egy nyúlfarknyi bemutatkozást: Michael Dante néven gyártok tartalmat az internet nagyvilágába, azon belül is a Geek Generáció csatornára, ahol pajtásokkal együtt foglalkozunk játékokkal, filmekkel, podcastezünk, kritikákat készítünk, és hamarosan egy sor nagyon király dolgot fogunk bevezetni.

21 éves vagyok jelen állás szerint, amiből a videojátékok nagyjából 15-17 évet legalább kitettek. A legelső konzolom, amire emlékszem, hogy volt, az a PlayStation 1, ám utána nem volt megállás - megszállott játékőrült lettem, és merem állítani, hogy az utóbbi időben végérvényesen beleszerettem ebbe a médiumba, még annak ellenére is, hogy 18-20 éves korom között masszívan kiégtem belőlük.

Hogy kinek lesz érdekes ez az írás? Talán azoknak, akik szeretnének egy kicsit jobban megismerni, esetlegesen ezen az íráson keresztül fognak bekerülni a Geek Generációs vérkeringésbe (merthogy bizony oda is várunk minden új nézőt sok szeretettel). Talán azoknak, akik számára az alábbiakban felsorolt játékok bírnak némi nosztalgiával.

Talán azoknak, akik átérzik, mit jelent az, amikor a múltunk egy-egy életszakaszához szorosan kapcsolunk egy videojátékot is, amivel épp akkor játszottunk, ezáltal beleivódott akkori mindennapjainkba, kihatott a gondolkodásunkra, netán elterelte a figyelmünket a zűrökről, vagy megváltoztatta az életünket. Merthogy most ilyen videojátékokat fogok listázni - amik az életem legfontosabb játékos állomásaiként írhatóak le.

Azt hiszem erre mondják, hogy "A rizsa beindult, lehet görgetni a szövegrétest" - ez a referencia megvan valakinek?

1. Ratchet & Clank

Aki ismer, az tudta, hogy rajta lesz a listán. Akárhányszor szóba kerülnek a legfontosabb, legkedvesebb videojátékaim, a Ratchet & Clank mindig előkerül. Fogalmam sincs hány éves lehettem, de arra emlékszem, hogy frissen kapott PS2-nkhöz kaptunk egy demólemezt is.

Vélhetően néhányan még emlékeztek erre a bizonyos, totálisan nosztalgikus demólemezre, amin olyan alkotások helyezkedtek el, mint a Kingdom Hearts első része, a Sly Raccoon (igen, ekkor még nem Sly Cooper and the Thievius Raccoonus volt a legendás széria első felvonása, hanem csak simán Sly Racoon), a Formula One 2002, az Ape Escape 2, a Tekken 4, többek között, és jelenlegi alanyunk is: a Ratchet & Clank első része.

Megmondom az őszintét, fogalmam sincs hányszor játszottam végig az első Ratchet-játék demóját, de hogy többször, az biztos, mert beleégett az agyamba a Kerwan bolygó Metropolis városa, illetve Blackwater City is - akárhányszor újrajátszom a játékot, azonnal úgy érzem magam, mintha visszautaztam volna az időben. Elég csak meghallanom a menüben lévő tücsökciripelést, és máris extázisba kerülök...

Talán próbálgattam a Tekken 4-et is a kérdéses demólemezen, ám egyértelműen a Ratchet & Clank volt az, ami egy pillanat alatt behúzott 5-6 évesen, és a mai napig nem eresztett. Egy nap tervezek bővebben is értekezni a szériával kapcsolatos élményeimről, főleg azért, mert csak az első három részhez, valamint a Gladiator címen futó spin-offhoz volt szerencsém - bár egy nap nagyon szeretném ezeket streamben végigjátszani, ami azt illeti.

Remélem mondanom sem kell, mennyire izgatott vagyok, hogy mennyi Ratchet-játék vár még rám, lévén egy kazal epizód kijött a PS2-es korszak után, amikkel nem játszottam, de remélhetően egy nap meg tudjuk valósítani a Geek Generáción a streamek kivitelezését, és a nézőközönségünkkel együtt tudom átélni őket.

Arra emlékszem, hogy a Ratchet & Clank 3: Up Your Arsenal néven futó harmadik részt embertelenül sokat játszottam. Hosszú órákat voltam képes beleölni. A mai napig lehengerel, hogy mennyi kreativitással, fantáziával és lenyűgöző elemmel kecsegtet az eredeti trilógia, legyen szó akár a brutálisan ötletes fegyverarzenálról, akár a kellő kihívást biztosító platformer részekről, akár a sokrétű, csodálatos világokról, amiket felvonultat a cím, vagy a sokszínű karakterekről. A zenéről meg már ne is beszéljünk, mert az nem e világi, amit David Bergeaud komponált.

Na majd egyszer szentelünk ennek egy konkrét anyagot (videóban gondolkozom, azért mégiscsak egy Ratchet többet érdemel egy szimpla írásnál, hehe), viszont tény: az első és a harmadik rész olyan szoftverek voltak, amik a videojátékok iránti szeretetem alapját képzik. Lehet, ha anno nincs az a demólemez, rajta az első rész próbaverziójával, ma nem lennék ugyanaz a személy. Talán Geek Generáció sem lenne, ki tudja...

2. Halo 3

A mai napig, ha meghallom a főtémát, elérzékenyülök.

Nem is tudom hirtelenjében, hogy miért; Martin O'Donnell és Michael Salvatori frenetikus dallamvilága miatt? Meglehet. Mert annyi órát pakoltam magába a játékba, hogy már egy taktus a főcímzenéből felidéz minden emléket azokból az időkből? Meglehet. Mert életem egyik legszebb időszakára emlékeztet? Könnyen meglehet.

Sosem fogom elfelejteni azt a napot, amikor karácsonyra, még tizenéves korom elején kaptam egy Xbox 360-at, hozzá öt játékkal - köztük a Halo 3-mal. Főleg azért nem, mert akkori anyagi helyzetünkből adódóan sosem gondoltam volna, hogy a doboz kibontása után egy újgenerációs konzollal fogok szemezni, amiért akkor már régóta sóvárogtam.

Elkezdtük apával a kampányt, majd egy kis idő múltán aktiváltuk az egy hónapos, ingyenes Xbox Live Gold előfizetést. Akkoriban még nagyon macerás volt a dolog, magyarországi bankkártyával, adatokkal nem lehetett megoldani, és egy, az akkori időszakra jellemző, magyar tutorial videó segített minket át a regisztrációs folyamaton.

Körülbelül fél napnyi szenvedés után megnyílt a világ. Rányomtam a Matchmakingre, és azt vettem észre, hogy alig pár pillanat múlva már nem egyedül vagyok a lobbyban. Emberek, játékosok csatlakoztak a mérkőzéshez, a világ minden pontjáról. Valaki a mikrofonba hablatyolt valamit, elindult a visszaszámlálás, megkezdődött a mérkőzés - a szemem pedig könnybe lábad.

Egy mai gyereknek talán már nem újdonság ez, hiszen lassan mindennapossá válik a gamerek körében az online játék. Viszont nekem, aki akkoriban még csak hírből hallotta, hogy létezik ez az online gaming dolog, azt megtapasztalni, hogy hirtelen kilenc másik ember van a meccsben, nos... mondjuk úgy, hogy egy meghatározó pillanat volt a videojátékos életemben.

Köszönöm, anya, hogy akkoriban segítettél ebben, és a fél napot simán rászántad, hogy ez megvalósuljon, még akkor is, ha te bele sem gondoltál abba, hogy ez mekkora pillanat lesz az életemben.

Évekig játszottunk vele. Apukámmal egy gépről csatlakoztunk fel az online világhálóra, róttuk a csatamezőket, elképesztő mennyiségű mérkőzést játszottunk. Külön öröm volt, amikor édesapám kollégája (akivel a mai napig tartjuk a kapcsolatot és napi szinten játszunk együtt - shoutout to Norbert!) is csatlakozott hozzánk, így onnantól hárman vandálkodtunk.

Egészen biztos vagyok benne, hogy ez nemcsak az életem gamer vonulatát, de az apukámmal való kapcsolatomat is egy új szintre emelte. Évekig nem beszéltünk akkoriban rendszeresen, nem is egy helyen laktunk, ám amikor ismét összeköltöztünk, akkor naponta több órát beleraktunk a Halo 3 multijába, ezáltal egyre több és több időt töltöttünk együtt.

Akkoriban általános iskola ötödik osztályos voltam, és a suli állapota miatt A-hét és B-hét tanítási rend volt, utóbbi pedig a délutáni oktatást jelentette. Ebben az időszakban sokszor hajlandóak voltuk felkelni csak azért korán reggel, hogy játsszunk, és bár sosem mondtuk ki, de én azt gondolom, hogy nemcsak a játék élménye tettük ezt, de a közös időtöltés miatt is.

A mai napig nem tudom, hogy neki jelentett-e ennyit az az időszak, sosem kérdeztem rá, az is lehet, hogy csak én, gyerekfejjel éltem meg így azon korszakot. Sosem fogom elfelejteni a közös zombizásokat (volt egy ilyen játékmód, imádtuk), a csapatba verődéseket, a jó meccseket, és persze azt a sok-sok pillanatot, amit a Halo 3-nak köszönhetek.

3. Tetris Attack

Újabb családi kötődés, ám ezúttal a família többi részével. Édesanyám, keresztanyám és a nagybátyám volt partner ebben, mivelhogy a Tetris Attack című szoftver egy botegyszerű, mégis szörnyen izgalmas puzzle játék volt, amivel ők is szívesen ütötték el az idejüket. Gyakorta összeültünk, hogy megütközzünk benne.

Még az eredeti, legelső Xboxra volt egy 2054 címet tartalmazó SNES kollekciónk, amin rajta volt a szóban forgó, Nintendo által hegesztett cím. Mindenféle beképzeltség nélkül állíthatom, hogy anno és ma is olyan szintű tudásom van ebben a játékban, amivel érthető módon nemigen tudta a család többi tagja felvenni a versenyt.

Sokszor volt rá példa, hogy elkezdődött a meccs, és én kimentem a konyhába tizenöt másodpercre, hogy hagyjam, hogy az ellenfelem érvényesüljön, lerakjon pár kombót az asztalra, de még ezekben az esetekben is fölényesen nyertem általában. Hiába, na, éreztem nagyon a gameplayt, bár ez sosem jelentett annyit, mint a közös játék élménye.

A zenék, a karakterek, már szimplán, ha rátekintek a játék egy képkockájára, azonnal elvarázsol, pedig tényleg nem egy nagy szám maga a Tetris Attack.

Viszont milyen érdekes belegondolni, hogy hány játék lehet, amit kvázi alig ismernek, mégis egy család, akár csak egy ember számára olyan élményeket okoz, amik egész életére vele/velük maradnak...

Az idei év nagy GG-s projektje, hogy összeállítsak egy gépet, amivel már tudunk a csatornára gameplay videókat is gyártani, ez pedig egy remek apropó lesz ahhoz, hogy ezt a PC-t majd rákössem a tévére, kontrollereket csatlakoztassak rá, és összeverbuváljam a családot egy kis nosztalgiára. Ismételten: talán nekik sosem jelentett annyit, mint nekem, de merem feltételezni, hogy ők is örömmel gondolnak azokra az időkre.

4. Counter-Strike: Source

Két játék van az életem során, amik szervesen kapcsolódnak egy szegletéhez, ám egyáltalán nem vagyok rá büszke; az egyik ezek közül a Counter-Strike: Source. Próbálgattam előtte az 1.6-ot is, főként botok ellen, és már akkor is lenyűgözött, hogy mennyi lehetőség van ebben a játékban, illetve mindig azon ábrándoztam, hogy mekkora poén lenne ezt igazi emberekkel nyúzni.

Már fogalmam sincs, hogyan keveredtem a Source-hoz és az online szerverekre, de arra igen, hogy olyan emberekkel ismerkedtem meg akkoriban, akik mára már talán nem is emlékeznek rám, de évekig együtt játszottunk, egy klánban.

Legyen szó akár a hozzám legközelebb álló Szkiről, akár Ricsiről, az első klánom vezetőjéről (a Dabasi Elit Alakulat, avagy a ĐeA név végleg beivódott az agyamba), vagy éppenséggel Patrikról, aki egy végtelenül nagy forma volt, ám WH-zott, aimozott egész "pályafutása" során, mi pedig valamiért nem akartuk beismerni.

Ha jól emlékszem, én több ízben is próbáltam felhívni rá a figyelmet, bár a dolog pikantériája az volt, hogy én is gőzerővel nyomtam a csalást, még warokon is. Volt is belőle ciki, amikor mentünk volna warozni, engem pedig nem engedett fel a szerver csalás miatt - bár valahogy sikerült kimagyaráznom, és a mai napig fogalmam sincs, hogyan sikerült.

Elképesztően béna voltam a játékban. Egy idő után már szinte csak csalás segítségével pörgettem bele az órákat, nem is éreztem magaménak az élményt, ha valamiféle hack nem ment a háttérben, amire egyáltalán nem vagyok büszke. Ahogyan arra sem, hogy gyökeresen változtatta meg az életemet a játék. Kvázi függő lettem.

Bőven benne van a pakliban, hogy így utólag felnagyítódik az emlékezetemben az egész sztori, de akkoriban elég alaposan elhittem magamról, hogy én vagyok a világ királya, több jelentőséget tulajdonítottam a játéknak és az ott szerzett élményeknek, megismert embereknek, mint kellett volna, de 10-12 évesen ebbe nem nagyon gondoltam bele. Csak sodródtam az árral, élveztem az új élményeket.

Hogy kaptam-e valamit a Counter-Strike: Source-tól? Élményeket mindenképp. Egyértelműen egy állomása volt az életemnek, még akkor is, ha más maradandó dolgot nem nyújtott. Ha nagyon meg akarom erőltetni magam, akkor azt tudom mondani, hogy adott egy leckét: sose legyen fontosabb semmi a családnál, barátoknál. Még akkor is, ha ezt ezenkívül egyszer megszegtem - de erről majd ennek a cikknek a következő részében beszélünk tüzetesebben.

Egyébként egy fun fact: emlékszem, Non-Steames klienssel játszottunk, ergo tört verzióval, és ez egy olyan időszak volt, amikor még egy szerveren csöröghettünk a Steamesekkel. Egyszer rákérdeztek nálunk egy szerveren, hogy miért törttel játszunk, talán annyira csórók vagyunk, hogy nem vesszük meg az eredetit? Nekem pedig erre az volt a válaszom, hogy: "nem vagyunk annyira kockák, hogy fizessünk valamiért, amit ingyen is megszerezhetünk."

Furcsa belegondolni, hogy ez az a mondat, mentalitás, amit ma már elítélek, és elképzelni nem tudnám, hogy ne süllyedjek el szégyenemben, ha ma ezt mondanám. Változik az ember, na...

5. Runaway: A Road Adventure

Ez is egy olyan játék, amiről nagyon-nagyon régóta szeretnék a csatornánkra videót készíteni, viszont az az idő nevezetű tényező alaposan beteszi a kaput rendszeresen. Nehéz beszélni róla, hiszen viszonylag kevesen ismerik, ráadásul műfaját tekintve is eléggé kakukktojás, lévén egy point and click kalandjátékról van szó.

A sztori egy összeesküvést dolgoz fel, ahogy egy táncos/énekeslányt, Ginát elüti egy egyetemről frissen szabadult, igazi stréberlelkű ember az autójával - ő Brian. Gina az elájulása előtt kinyögi, hogy üldözik őt, ezért rohant az autója elé, majd megkezdődik a nagy kaland, ahogyan Brian igyekszik segíteni Ginának felgöngyölíteni a háttérben formálódó ügyet.

A sztori bár nem találja fel a spanyolviaszt (no nem mintha elvárásnak kéne lennie bármi esetében is, hogy feltalálja), de a mai napig imádom egyszerűen, ahogy megpendít újabb és újabb szálakat, miközben emlékezetes, humoros, karikaturista, sokrétű karakterek sorát vonultatja fel. Mára már szinte fejből tudom a különböző feladványok megoldását, annyiszor játszottam végig.

Nehéz lenne körülírni, hogy mi fogott meg ebben a játékban annyira. Abban végtelenül biztos vagyok, hogy jókor talált meg. Azt sem tartom kizártnak, hogy elültette bennem azt a botegyszerű, mégis számomra akkoriban újszerűnek ható gondolatot, miszerint bárkiből lehet hős. Még egy stréberlelkű, hétköznapi srácból is.

Vannak esetek, amikor nehéz szavakkal megfogalmazni egy érzést, és azt érzem, hogy ez is olyan. Nem kizárt, hogy sosem fogom tudni átadni azt, hogy mennyit és milyen szinten jelent számomra a Runaway: A Road Adventure. Arra is van sansz, senkinek nem tetszene annyira, mint nekem, ha valaki most próbálja ki.

Van bennem egyfajta szomorúság, hogy nem fogom tudni átadni, mi kavarog bennem, amikor ezeket a sorokat írom, ugyanis nagyon szeretném, hogy mindenki átérezze egy pillanatra, amit én. Ellenben ha egyet hátralépek, kicsit elengedem, hogy az legyen a célom, hogy mindenkinek átadjak egy emóciót, és csak magamra fókuszálok, akkor egy dolog jut eszembe: hálás vagyok, hogy az életem részét képzi ez az alkotás.

Érdekesség, hogy a második (The Dream of the Turtle) részt sosem játszottam végig, max az első egy óráját, a harmadik, A Twist of Fate néven futó etaphoz pedig még közvetetten sem volt szerencsém. Terveim közt szerepel, hogy egy nap ezeket is streamben tudom a közönségünkkel végigjátszani, hiszen ha már csináljuk a GG-t, akkor kössük össze a kellemeset a hasznossal, nemdebár?

Végszóként mit is lehetne mondani? Öt játékot foglaltam össze, de ez nem azt jelenti, hogy itt megáll a sor. Rengeteg, rengeteg címet ide tudnék még pakolni, és fogok is, hiszen ahogyan azt már az írás egy pontján is említettem, cikksorozatot tervezek ebből kialakítani - más kérdés, hogy erre mikor kerül sor, hiszen blogos cikktémák tekintetében van egy hosszú listám, amiket papírra akarok vetni. Dolgozik a kreatív szándék gőzerővel, nincs itt mit tagadni.

Mindennek ellenére szeretnék ezúttal köszönetet mondani minden olvasónak, osszátok meg velem mindenképp, hogy nektek milyen videojátékos "élményállomásaitok" vannak, és nosztalgiázzunk együtt a számunkra legfontosabb szoftverekről. Hiszen ez a két dolog csodálatos a játékokban: élményekkel gazdagítanak és összekötnek minket.

Kövesd a Geek Generációt a többi platformon is:

YouTube-csatornánk - videók, podcastek és minden egyéb!
Twitter oldalunk - értesülj elsőként a csapatunkat érintő infókról!
Facebook oldalunk - értesülj elsőként a blogra kikerülő bejegyzéseinkről!
Spotify - innen is hallgathatod podcast adásainkat!
Anchor - innen is hallgathatod podcast adásainkat!
Google Podcasts - innen is hallgathatod podcast adásainkat!
RadioPublic - innen is hallgathatod podcast adásainkat!