Attila második novelláját olvashatjátok az alábbiakban - az elsőt IDE KATTINTVA leshetitek meg!

Gyönyörű napra virradtunk ma a Párommal. Hét éve vagyunk házasok, és be kell valljam még mindig őrülten szerelmes vagyok Belé. „Te vagy a leggyönyörűbb nő!” Mindig reggel ezzel a mondattal ébreszt fel aztán pedig forró, puha ajkát az enyémhez illeszti, így összeforrasztva minket.

Ilyenkor úgy érzem megáll az idő, és mi ketten a tér és idő kontinuumain túli síkra kerülünk. Kislány koromban mindig arról álmodtam hogy jön értem a Szőke Herceg és elvisz otthonról. Nos, az én Szőke Hercegem valójában fekete hajú, ében szemű, csibészes mosolyú, enyhén borostás, ellenben talpig úriember. Ő az én férjem, a szeretőm, a legjobb barátom, a mindenem! Tény és való azonban hogy kimentett engem a Pokol bugyraiból. Hosszú évek teltek el, mire be mertem vallani magamnak de édesapám szexuálisan zaklatott kislány koromban. Csodálkozol hogy ilyen profánul idevetem ezt Eléd? Nem is tudod micsoda akaraterő szükséges ehhez, sőt egyáltalán ahhoz hogy ne omoljak össze idegileg egy nap! Sikerült legyőznöm eme démonokat, amik megkeserítették az egész gyermekkorom, melyek fekete lepellel burkolták be kamaszkorom éveit. Sosem feledem azt a napot, amikor megjelent az életemben Ő. Egy bevásárló központban voltam én, a szegény kis kóró egymagamban bóklásztam a roppant sorok között. Kenyér, liszt, olaj, só… Fordultam be az egyik sarkon a bevásárló listát bambulva, mikor véletlenül összeütköztünk Vele. Csak mosolygott, lágyan megérintette a kezem és mézédes hangján a következőt kérdezte szelíden:

• Jól vagy?

Emlékszem első pillanatban lenyűgözött az a férfiasság ami áradt Belőle. Meglepettségemben egy hang nem jött ki belőlem, éreztem ahogy szájüregem lassan kiszárad, amint ajkaim kicserepesednek. Ott és akkor megszűntem létezni és újjászülettem! Sosem tudnám kitörölni emlékezetemből azt a meglepett tekintetet, amellyel azt a látványt konstatálta, amelyet éppen nyújtottam Neki. Való igaz, ha ma én találkoznék egy hasonló emberrel mint aki akkor voltam tulajdonképpen ugyanígy nem tudnék mihez kezdeni a helyzettel. Ellenben Ő legyűrte első meglepettségét és még egyszer megkérdezte:

• Mondd csak, jól vagy?
• Öhm… - köszörültem meg a torkom – Persze, csak kiesett a lista a kezemből és nem tudok anélkül bevásárolni, mert elfelejtettem mit kell vennem!

Mondhatnád, hogy micsoda hazugság volt ez, pedig dehogy! Összeütközésünk pillanatában a bevásárló lista tényleg kiesett a kezemből és a szerencse játékos kedvének köszönhetően az egyik polc alá libbent. A Férfi látványa pedig tényleg kikergetett minden gondolatot elmémből, még oly egyszerűeket is, mint az alapvető élelmiszerek.

• Nos, akkor szeretnélek kárpótolni a téged ért veszteségért, és szívesen elhívnálak vacsorázni! Nagy örömömre szolgálna, ha elfogadnád!

Hát, így kezdődött! Ennek már hat éve, és minden nap olyan, mintha az első lenne. Illetve dehogy olyan! Sokkal jobb! Abból a csenevész, szótlan, csúnyácska lányból igazi nőt kreált az én Kedvesem! Immáron büszkén vállalom hosszú szőke hajam, nem vágom fiúsan rövidre. Mára már nem festem feketére a szemem körül, csak ízlésesen kiemelem mélykék színét egy kis szemfestékkel. Olyan ízig-vérig nő lett belőlem, aki után -és ezt minden szerénytelenség nélkül állíthatom- minden pasi megfordul. Voltak is többen akik próbálkoztak, de az én szívem nem eladó! Csakis az Övé! Jött Nála gazdagabb, objektíven nézve helyesebb, de nekem Ő kell, mert számomra minden hibájával együtt Ő a tökéletes!

Emlékszem, hogy mennyire türelmes volt, amikor még hónapok után se szerettem volna átadni magam Neki. Nem értette az okát, de nem erőltette a dolgot. Folyton megnevettetett még akkor is, mikor nagyon rossz napom volt. Aztán egy nap, mikor majdnem fél éve voltunk együtt a lakásában néztünk egy horrorfilmet. Nem kedvelem ezeket a filmeket, mert nem kenyerem az erőszak! Rájöttem, hogy szép szóval sokkal többre megy az ember. Meg aztán félni se szeretek! Ellenben az ilyen filmek kiválóak arra, hogy Hozzá bújjak és amint ahogy a fülem a mellkasára tapasztom hallhatom szívének nyugodt ütemes dobbanásait. Nos egy ilyen alkalommal, ott és akkor kérdés nélkül kibukott belőlem az hogy mit tett velem édesapám. Máig nem értem hogyan történt, de legfőképp azt hogy milyen felsőbb hatalmak vezérelték ajkaim és hangszálaim, mikor kibuktak belőlem azok a rég eltemetett pokoli emlékek, de megtörtént! A reakciója újra bizonyította hogy Nála tökéletesebb nem is lehetne szívem választottja. Nem fenyegetőzött hogy megöli, nem mondogatta hogy mennyire sajnálja, bár bizonyára úgy volt. Egyszerűen csak mélyen a szemembe nézett, és annyit mondott nyugodtan, kimérten:

• Szeretném ha hozzám költöznél!

Válaszok helyett zokogásban törtem elő, de nem a bánat könnyei voltak ezek! Az öröm, a végeláthatatlan, sosem várt boldogság volt, mely megnyitotta könnycsatornáim kiapadhatatlannak tűnő forrásait. Aztán nem sokra rá már ketten hordtuk fel a lakására, bocsánat a lakásunkba a dobozokat, bútorokat. Közben nem fáradtságot éreztem, hanem azt hogy egész életemben mázsás szekrényeket tudnék cipelni, csak Vele legyek. Emlékszem, többször meg kellett állnunk cipekedés közben mert annyit nevettünk, hogy félő volt elejtjük a tárgyakat. Aztán amikor az utolsó doboz is kiürült, az utolsó könyv is a polcra került megtörtént. Nincs jobb szó rá, egyszerűen rávetettem magam, és életemben először hagytam hogy a vad szenvedély tüze táplálja tetteim motorját. Csókolóztunk, úgy mint soha előtte, de azóta szinte mindig! Vadul, szenvedélyesen, olyan extázis tört rám, amiről nem is sejtettem hogy birtokomban van. Emlékszem az én Lovagomra! Utólag belegondolva elmosolyodom milyen félszegen húzta vissza kezét lüktető szeméremdombomtól, mikor észbe kapott mire kényszeríti testét a vágy. Megfogtam erősen a kezét, lassan odacsúsztattam és pillantásommal engedélyt adtam Neki arra, hogy megtegye az első lépéseket. Ő lassan kigombolta a nadrágom, és egy határozott, ám mégis finom mozdulattal lehúzta rólam azt. Ezután pedig egy olyan élmény következett, mely tartsatok szemérmetlennek mert kimondom, Földön túli volt. Előbb kézzel, majd az ajkaival tett boldoggá, és amikor már úgy éreztem nem lehet fokozni a kéjt, bebizonyította hogy rá tud cáfolni minden elképzelésemre! Lassan, óvatosan helyezte be, figyelve minden mozdulatomra, reakciómra. Nem tudom mennyi idő telhetett el, míg testünk összeforrt a szerelem oltárán, de azt igen, hogy szinte beleájultam a sorozatos kéjbe.

Másnap reggel ébredem, de Ő nem feküdt mellettem. Kétségbe estem, vajon álmodtam az egészet? Ugye nem csak képzelődtem? Ugye nem csak az elmém űz cserfes játékot velem? Pár másodperc telt el ezekkel a szorongó gondoltatokkal, mígnem megéreztem hogy a testem altájékon ugyancsak zsibbad még mindig. Akkor fogtam fel, hogy ez nem lehetett álom, tényleg megtaláltam a tökéletes Férfit! Ekkor nyitott be a szobába Ő, és határozott lépésekkel megindult felém az arcán oly ismerős barátságos mosollyal. Leült mellém az ágyra, óvatosan, tenyerével felvéve arcom formáját végigsimította azt. A szabad bal kezével belenyúlt a zsebébe és kivett onnan egy kis dobozkát, és szótlanul a kezembe nyomta. Értetlenül pislogtam Rá, de Ő csak biccentett a fejével hogy bontsam ki. Kibontottam az apró dobozkát és egy kis gyűrű esett ki belőle. Manapság visszagondolva elég butácska voltam, amiért nem fogtam fel mit szeretett volna a gyűrűvel, de bevallom, akkor és ott mindenre számítottam, csak erre nem. Ő, kihasználva a meglepettségemet elvette az ölembe pottyant gyűrűt, az ágy mellé térdelt és megkérte a kezem. Ennyire gyorsan és határozottan még sosem mondtam igent semmire, és az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, jól ennél tökéletesebb nem is lehetne!

Egy dolgot kivéve… Bármennyire próbálkoztunk sajnos nem tudtam megáldani Őt szerelmünk gyümölcsével. Szörnyen nehéz nekem erről beszélni, mert már csak egy kis csöppség választ el attól hogy tényleg minden ízében tökéletesnek tudjam ítélni az életem a Férjem mellett! Mondhatnátok hogy rágörcsöltem a témára, és lehet igazatok van, de nagyon szerettem volna ilyen formában viszonozni Neki azt a rengeteg törődést és szeretetet amit kaptam Tőle. Aztán körülbelül fél éve kicsit komorabban érkezett haza az átlagosnál. No, nem nagyon, de én éreztem hogy jár valami abban az okos fejében. Leültünk vacsorázni és Ő belekezdett a mondandójába:

• Tudod drágám, ma sokat beszélgettem az egyik munkatársammal erről a gyerek témáról! Mint megtudtam nekik is hasonló problémáik voltak, ők is évekig próbálkoztak a dologgal, de csak nem akart összejönni! Aztán vettek egy kis házat vidéken, csodálatos panorámával és láss csodát pár héten belül megfogant a baba! A fene tudja, talán a levegő, vagy az hogy vidéken nincs annyi stressz, talán mindegy is! Mit szólnál hozzá, ha eladnánk ezt a lakást? Az árából egész takaros kis házikót tudnánk venni vidéken!

Szó se róla, megdöbbentett ez a hirtelen jött elhatározás, viszont annyira szerettem volna azt a kisbabát hogy gondolkodás nélkül igent mondtam. Tökéletes házat találtunk magunknak! Olyan, mint valami mesebeli kis házikó. Zöld fakerítés, virágcserepek az ablakban, friss, tiszta levegő, mi kell még? Egyetlen hátulütője volt, hogy mivel a város, és ezáltal a Kedves munkahelye viszonylag távol esett a lakhelyünktől kevesebb idő jutott egymásra. De én nem bántam! Csinosítottam, szépítettem a közös házunkat, idővel pedig be fogok szerezni egy haláli jópofa bullterrier kutyát is, csak hogy legyen társaságom amíg otthon tüsténkedek.

Egyszer azonban ahogy tologattam a bútorokat az egyik vaskos szekrény alatt ráleltem egy csapóajtóra. Minden bizonnyal egy régi pince lejárata volt, ellenben azt furcsálltam hogy miért toltak rá egy bútort. Mindegy, ha már megtaláltam akkor lessünk is le, hátha valami értékes régiséget találok odalent. Igen, a kalandvágyó énem győzött abban a pillanatban! Felnyitottam a régi, vaskos feketére festett faajtót. Borzasztó nehéz volt, és akkor már bántam amiért nem volt annyi eszem hogy a pántokat megolajozzam, mert azok fájdalmas nyikorgással adták a világ tudtára, bizony nem mostanában voltak használatba véve. Nagy nehezen, minden erőmet latba véve sikerült felnyitni azt a monstrumot és telefonomat a kezembe kapva letekintettem a pincébe. Nem nagyon láttam semmit egy két méretes pókhálón kívül, így jobbnak láttam lemenni és úgy vizsgálódni. Még szerencse hogy volt egy létra az ajtó nyílásában, aminek segítségével könnyedén lejuthattam a mélybe. Nem mondom, jó sötét volt odalent, és szinte üresnek tűnt az egész hely, volt pár régi bútor, jó pár vászonzsák az egyik sarokban, ósdi, rozsdás szerszámok, ilyesmi. A bútorok mögött volt fésülködő asztal, amely talán kétszáz éves is lehetett, sajnos a tükör része pókhálósra volt betörve, így nyilvánvalóvá téve miért is hozták le ezt a gyönyörűséget ide. Bár már akkor sem értettem miért nem cseréltették ki a tükröt, de ha az előző gazda így döntött, akkor ki vagyok én, hogy felülbíráljam eme döntésében? Megnéztem közelebbről, körbejártam, bal kezem mutatóujját végighúztam a centi vastag porrétegen. Első pillanatban beleszerettem a cirádás díszekkel tarkított bútordarabba, az apró hideg fém kallantyúkba melyekkel a fiókok nyithatók a fa anyagába, mely így roppant ósdi állapotában is lenyűgözően uralta a teret a félhomályban. Kutakodni kezdtem a fiókokban és nagy meglepetésemre az egyikben találtam egy régi hajkefét. No, ez nem lehetett olyan régi mint az asztal, mert láthatóan műanyagból készült. Ellenállhatatlan késztetést éreztem arra hogy megfésülködjek, így odahúztam egy régi vászonzsákot a fésülködő asztal elé és olyan szögben helyezhettem ahol a lehető legtöbbet láthatom magamból a mobiltelefonom gyér fényénél. Nem is tudom már az utóbbi időben mikor szántam egy kis időt arra hogy elmerengjek a gondolataimban. Kibontottam a kontyból hátam közepéig érő aranyszőke hajam ami a gyér fényben úgy táncol mint lidércfény a tó fölött hűvös nyári estéken. Közel emeltem hajszálaimhoz a meglepően jó formában lévő hajkefét és lassú, de határozott mozdulatokkal elkezdtem kifésülni a kócos tincseket. Rá gondoltam közben. Arra hogy remélhetőleg nemsokára megajándékozhatom egy gyermekkel Őt. Elképzeltem ahogy a házzal szemközti mezőn tanítom Gyermekünknek melyik virág micsoda, láttam Őt ahogyan megteszi első bizonytalan lépéseit mezítelen talpával a friss, harmatos fűben. Önkéntelenül is elmosolyodtam, és ábrándjaimban az apró szőke fürtök gazdája visszamosolygott rám.

Mintha felpofoztak volna, ébresztett ábrándjaimból valami. Biztos vagyok benne, hogy valakit láttam az összetört tükörben a hátam mögött a pince ellentétes végében, ahogy hátát a falnak döntve ül és közben engem figyel. Nem tudtam volna megmondani hogy férfi-e vagy nő, mert csak egy pillanatra akadt meg rajta a szemem, de azután ahogy észrevettem és ijedtemben ösztönösen megfordultam hogy jobban lássam ki az, csak a szakadt, foltos vászonzsákok feküdtek mélán a falnak támasztva. Ijedtemben eldobtam a hajkefét és loholtam a létra felé, aminek segítségével kijutottam az immáron rettegett helyszínné vált egykoron oly békés pincehelyiségből. A Párom éppen ekkor érkezett meg az autóval és én lélekszakadva rohantam ki elé. Ütöttem a motorháztetőt, sírtam, rimánkodtam hogy védjen meg a pincében lakótól. Sosem láttam még ennyire ijedtnek az arcát. Jó erősen magához szorított és próbált megnyugtatni. Pár perc után valamennyire sikerült visszanyernem önuralmam, akkor azt mondta hogy menjek be a házba majd Ő lemegy és megnézni ki az. Én csak tátogtam utána hogy ne menjen, de hang nem jött ki a torkomon. Bemenekültem a házikóba, és az ablakból tekintettem Utána. Ő felkapott egy fejszét és azzal indult az általam mutatott irányba. Hosszú percekig nem történt semmi, majd hirtelen előbukkant. Bosszús volt. Nem nagyon, de láttam hogy neheztel rám. A falnak támasztotta a szerszámot és belépett az ajtón.

- Nem volt odalent semmi!

- Dehogynem! Láttam!

Erre a kijelentésemre jobb kezével végigsimította arcát, majd szó nélkül bement a nappaliba. Az órára pillantottam. Hat óra tizenhét percet mutatott. Késett. Sosem szokott késni. Félszegen lépdeltem utána a nappaliba.

- Hol voltál idáig?

- Rengeteg a munka, körülbelül hat féle új projektet kaptam a nyakamba, és persze mindegyik lehetőleg tegnapra legyen kész!

A hangja fáradtnak és elcsigázottnak tűnt.

- Na, hogy volt ez az egész kalamajka?

Hangja hirtelen még komolyabbra váltott amikor kérdőre vont. Elmeséltem Neki mindent az elejétől a végéig. Nem hitt nekem. Láttam Rajta ahogy fejben megkérdőjelezi minden mondatom. Én viszont tudom mit láttam! Illetve a francot! Dehogy tudom! Ellenben biztos vagyok benne hogy volt ott valami. Láttam… Láttam a szemét! Mintha zölden pislákolt volna.

Pár nap eltelt azóta az esemény óta, de én még mindig nem tudom elfeledni azt a szörnyű alakot. Olyan, mintha állandóan ott lenne velem. Mintha mindig látnék valakit a szemem sarkában feltűnni, de mikor odafordítom a tekintetem természetesen szembesülök a rideg valósággal hogy egyedül tartózkodom a házban. Ő eközben minden nap egyre később ér haza. Dolgozik, azt mondja. Tényleg dolgozik? És mi van ha csak valami olcsó cafkával hetyeg? Baromság! Ő szeret engem!

Persze, de attól még hetyeghet másokkal, végtére ő is csak egy férfi!

A hang a fejemben megtorpanásra késztetett. Olyan mintha valaki más mondta volna, pedig csak a gondolataim cikáztak a fejemben.

Észrevetted már hogy nem olyan kedves már mint régen?

Fáradt. Mindenkivel előfordul!

De ahhoz nem fáradt hogy egész nap azt a szar Playstationt nyomogassa!

Elég volt!

Le kellett csillapodnom. Úgy éreztem menten széthasad a fejem. Leültem a konyhába, és töltöttem magamnak egy pohár vizet.

Lepd meg! Vágd le a hajad, úgyis állandóan kontyban hordod! Meglátod jól fog állni!

Furcsálltam de felálltam az asztaltól és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Nem is rossz ötlet! Odaléptem a tükör elé megfogtam az ollót és elkezdtem levágni a hajam. Jó rövidre, ahogy anno az első találkozásunkkor hordtam. Ez biztos hogy feleleveníti Benne a régi emlékeket, melyek olyan kedvesek számomra is!

Ez az, meglásd milyen jó lesz a rövid haj! Gyönyörű leszel!

Amikor végeztem a művelettel, megnyitottam a csapot és a jéghideg vízben megmostam az arcom. Mikor ismét felegyenesedtem megmerevedtem a félelemtől. Valami állt mögöttem. Fekete árnyalak volt, melyen nem volt arca csak két zölden világító szeme, hosszú, hófehér tépőfogat pedig villás nyelvével nyalogatta. Aránytalanul hosszú kezei karmokban végződtek. A fejembe suttogott miközben karmos mancsait a vállamra tette.

Gyönyörű vagy!

A halántékom lüktetett a fájdalomtól. Merre Vagy? Mikor jössz már haza, hogy megszabadíts ettől a rémálomtól? Ebben a pillanatban nyílt a bejárati ajtó, odafordultam, aztán vissza a tükörbe, de csak egy fiúsra nyírt hajú lány pillantott vissza rám. Kirohantam a fürdőből. Amikor Ő meglátott megtorpant.

- Hogy nézel ki?

Hangja ideges volt.

- Hát nem tetszem?

- Miért vágtad le a hajad?

- Hogy jobban tetszek Neked!

Rápillantottam az órára. Fél nyolc.

- Merre jártál?

Még magam is meglepődtem annyira fenyegető volt a hangom. Ő egy fél lépést tett hátra és úgy mondta:

- Természetesen dolgozni! Mégis mi a francot képzelsz, merre járok egész nap? Remélem nem gyanúsítani próbálsz valamivel!

Sosem volt még ilyen hideg a hangja, mikor velem beszélt. Észbe kaptam és megráztam a fejem. Mintha egy mázsával könnyebb lett volna ezután.

- Jajj, dehogy csak…

Ekkor vettem észre, hogy rúzsfoltos a nyaka.

- Ki az a ribanc????

A hangom ezernyi vihar erejével tört elő belőlem. Ő csak kérdőn nézett rám és értetlenül tárta szét a karjait. Ekkor olyasmi történt amit nem tudok más szavakkal leírni, csak úgy, hogy elvesztettem a kontrollt a saját testem felett. Mintha egy marionett bábu lettem volna, amit egy gonosz, aberrált bábos mozgat. Nekirohantam teljes erőből, és bár a testsúlyom körülbelül a fele lehetett az övének könnyedén döntöttem le Őt a lábáról. Addig észre se vettem, de miután megmostam az arcom az olló, amivel a hajamat vágtam újra a kezembe került. Felemeltem és lesújtottam vele. Éreztem ahogy a hús felszakad az arcán és a forró vére beteríti a kezem. Felüvöltött. Fájdalmas sikoly volt ez mindkettőnknek! Talán ösztönből nyúlt a vállam fölé hogy a hajamnál fogva rángasson le magáról, de ujjai csak a levegőt kapkodták.

Látod? Nem megmondtam hogy jó ötlet?

Újra lesújtottam, aztán megint és megint. Egyre kevesebb ellenállást tanúsított, sikolya egyre halkabb lett, míg végül csak hörgéssé változott amint a vére letódult a torkán. Szép lassan elernyedt a teste és éreztem ahogy egyre lassabban ver a szíve. Utolsó erejével rám nézett, arca felismerhetetlen volt. Próbált valamit kinyögni, de csak vért tudott felköhögni. A szemében uralkodó páni félelem lassan megszűnt ahogy elhagyta testét a lélek, és nem maradt már ott velem csak egy üres porhüvely. Zokogni kezdtem. Közelebb hajoltam hogy megöleljem még egyszer utoljára a Férfit akit mindennél jobban szerettem, de visszahőköltem. A nyakán a rúzsfolt… Az… Én… Rúzsom… Úristen, mit tettem…?

Kövesd a Geek Generációt a többi platformon is:

YouTube-csatornánk - podcastek, videók, minden egyéb!
Twitter oldalunk - értesülj elsőként a csapatunkat érintő infókról!
Facebook oldalunk - értesülj elsőként a blogra kikerülő bejegyzéseinkről!
Spotify - innen is hallgathatod podcast adásainkat!
Anchor - innen is hallgathatod podcast adásainkat!
Google Podcasts - innen is hallgathatod podcast adásainkat!
RadioPublic - innen is hallgathatod podcast adásainkat!