Általában minden egyes blogcikkemnek úgy állok neki, hogy ez most egy rövidebb iromány lesz, egy kicsit lightosabb olvasmány, mert hát nem mindenki szeret 10-20 ezer karakteres szövegeket olvasni. Rendre sikerül elbuknom ezt a személyes missziómat, most azonban tényleg törekszem arra, hogy ne eresszem bő lére a kifejtést.

Ennek egyébiránt maga a téma is alapot ad, hiszen az alábbiakban azokról a videojátékokról lesz szó, melyeket borzasztó mód várok ilyen-olyan okokból. Aki ismer, az pontosan tudja, hogy imádom egyszerűen a játékokat, szörnyen fel tudok hype-olódni egy-egy új bejelentésre, címre, így természetesen megannyi alkotás van, amikre ugrok, mint maci a málnásba.

Alapvetően ez egy jóval hosszabb lista is lehetne, ha ide venném azokat a játékokat is, melyek szimplán pletyka szintjén vannak jelen, viszont inkább úgy gondoltam, hogy az majd egy másik cikk témája lesz, most pedig inkább fókuszáljunk csak és kizárólag a már hivatalosan bejelentett szoftverekre. Lássuk csak:

Biomutant

Emlékszem, anno pont akkor jött ki egy friss gameplay a Biomutantből, amikor podcast rögzítés előtt álltunk, így az adásban pontosan azt az érzést tudtam átadni a látott snittekkel kapcsolatosan, amik akkor, abban a pillanatban, a videó nézésekor fogantak meg bennem. Ez az érzés most sem csillapodott.

Nehéz lenne egy konkrét aspektusában megfogni, hogy miért várom rettenetesen a Biomutantet. Élből az RPG rendszer, a vizuális stílus, a világa, a harcszisztéma mind-mind olyan eleme, ami kedvemre való, de mégis dübörög egyfajta szív és lélek az egész mögött, ami egyben tartja ezt a receptet.

Egy klasszikusabb formulát idéz meg a Biomutant, mely számomra a PS2-es érát idézi, amikor tényleg annyiból állt az egész, hogy leültél és játszottál, közben pedig megfeledkeztél minden problémádról. Régóta nem hallunk róla, a megjelenési dátumról sincs információ, egy azonban biztos: premierkor én ott leszek az előrendelt példányommal, és végeláthatatlan függés keretén belül fogom szénné nyúzni a játékot.

Gears Tactics

Sosem voltam nagy XCOM-os, sőt. Mégis a Gears of War-széria köntösébe bújtatott, XCOM-alapokra építkező Gears Tactics másodpercek alatt megnyert magának. Értelemszerűen ebben kiváltképp szerepet játszik, hogy tősgyökeres rajongója vagyok a Gears-sorozatnak a legelső etap óta, így nálam alapból plusszal indul.

Az őszintét megvallva pedig tényleg csak ez áll a háttérben: a köntös. Merthogy nem néztem soha utána különösebben, hogy milyen a játék részletesen, konkrétan annyi ismeretem van az egészről, hogy egy stratégiai Gears-játék. Hogy alacsonyan vannak az igényeim? Meglehet. Hogy csalódhatok a végeredményben? Benne van a pakliban.

Ettől függetlenül szimpatikus, hogy újabb műfajban próbálja ki magát a hentelésről, a háborúkról és az adrenalinfröcsögésről szóló széria, én pedig úgy érzem, kellő módon nyitott vagyok bármire. Nem azt mondom, hogy nagy reményeket fűzök a Gears Tactics-hez, ellenben már szimplán az a tény is feldob, hogy elkészül egy ilyen játék.

Godfall

A Borderlands-franchise az egyik legnagyobb favoritom valaha, főleg a második felvonás. Túlzás nélkül éllovas volt a Borderlands 2 abban, hogy végérvényesen megszeressem az RPG-ket, ebből fakadóan pedig az örömittas kifejezés is kevés arra, hogy leírjam, mi járt át, amikor megtudtam, hogy a Gearboxos srácok egy looter slasherön dolgoznak.

PC-re és PS5-re fog megjelenni, ami nálam egy plusz pont a Sony next-gen konzoljához, a csipetnyi kiszivárgott gameplay videó pedig nem mondom, hogy végletekig lenyűgözött, de hogy megragadta a fantáziámat, és azóta sem engedte el, az szent. Ha a csapat a közelharcra épülő játékmechanikát is olyannyira élvezetessé varázsolják, mint a Borderlands-ben a durrogtatást, akkor egy rossz szavam nem lesz.

Nevezhetjük ezt "márkahűségnek", lévén bizonyos szemszögből tényleg az. Túl sokat nem tudunk a Godfallról, de a Borderlands miatt kvázi vakon bizalmat szavazok neki. No persze fenntartásokkal kezelem, az Anthem óta óvatosan közelítek már mindenhez, azonban úgy érzem, hogy teljes mértékben megfér egymás mellett a lelkesedés és a kétkedés. Ezeknek a vegyítése talán az aranyközépút, hogy miként egészséges általunk várt videojátékokhoz hozzáállni.

Valorant

A kínaji cségó, ami tiszta óvervaccs - mondá minden egyes Valorant YouTube-kommentszekció valaha. Kövezzetek meg, szerintem nagyon pofás az, amit nyújt a Valorant; tagadhatatlan, hogy a Counter-Strike: Global Offensive alapjaira építkezik, azt vegyítve a képességek behozásával, viszont az egésznek a pikantériája szerintem, hogy inkább a CS:GO irányába hajlik, mint a hero shooterek felé.

Ez pedig egy egészen izgalmas egyveleg lehet, hiszen ha belegondolunk, nemigen van olyan játék, amely alapjáraton taktikus alapokkal bír, mégis magán hordozza a hero shooterek sajátosságait - legfeljebb a Rainbow Six: Siege ugrik be így hirtelenjében. Érthető módon a Valorant egyáltalán nem disztingválható a Valve népszerű lövöldéjétől, de talán nem is kell.

Megközelíthetjük azzal a mentalitással is a játékot, hogy kapunk egy alternatív CS:GO-t, ami egy picit összeturmixolja az ismert motívumokat, és meg is bolondítja azt egy hangyányi őrülettel. Meglátjuk, hogy mennyire felel meg végül az elvárásaimnak, ez majd a megjelenés után kiderül.

Minecraft Dungeons

Hopp-hopp, már látom, hogy ott valaki a hátsó sorban emeli fel a hangját, hogy "de hát hogy néz ez ki!!!", de szeretnélek megkérni, hogy egy picit ülj vissza. Egyáltalán nem tartom jogos gondolkodásnak, hogy instant elítéljük a Minecraft Dungeons-t azért, mert nem realisztikus a grafikája, vagy éppenséggel mert egy olyan alkotás spin-offja, ami a végtelen kreativitásra épül.

Imádok lootolni, imádok karaktert fejleszteni, az eddig kiadott gameplay anyagok azt indukálják, hogy ezt megkapom. Egy élvezetes harcrendszerrel megspékelt, izometrikus ARPG-re enged következtetni az eddig kiadott előzetescsomag, amire nagyon is szükség van, hiszen azért az ebben a műfajban megfogant címekkel nem nagyon lehet Dunát rekeszteni. Diablo, Torchlight, Path of Exile, Darksiders: Genesis, és még néhány egyéb szoftver, de nagyjából itt ki is fogy a muníció.

Ha a Minecraft Dungeons-t körülveszi egy ütős fejlődési rendszer, izgalmas kazamaták sokasága, valamint egy addiktív harcrendszer, akkor kellő mennyiségű órára le fog engem kötni. Persze ez a formula sokaknál nem fog jól elsülni, és ezzel nincs is baj, nem tetszhet mindenki - de akik már előre ítélkeznek, csak azért, mert egy Minecraft spin-offról van szó... nos, azok furák. Nagyon furák.

Marvel's Avengers

Érdekes utat jártam be a Marvel's Avengers-szel. Az első, E3-as trailer nyomán szörnyen elkapott a játék hangulata, ám az elkövetkezendő gameplay videók afelé kezdtek terelni, hogy egyenesen botrányos lesz ez, főleg egy MCU után. Aztán csepegtettek olyan gameplay anyagokat, amik már jóval inkább elnyerték a tetszésemet, míg nem odáig jutottam, hogy én ezt meg akarom tapasztalni a gyakorlatban.

Még mindig tartom, hogy nem volt jó ötlet az újragondolt Tomb Raider atyjaiként elhíresült Crystal Dynamics-et ráállítani erre a projektre, sokkal inkább egy totál friss brigád lett volna erre a feladatra megfelelő, mégis az egy örvendetes húzás, hogy lesznek dögivel RPG-elemek. Legalábbis az eddig látottak alapján a karaktereink felszerelése, fejlesztése kardinális szerepet fog játszani.

Mostanra már kicsit összerándul a gyomrom, amikor meghallom a "live service" kifejezést (köszönöm az Anthemnek a bizalom kiépítését!), így a Marvel's Avengers-nél is parázok ettől az üzleti modelltől, de mint azt korábban mondtam: kétkedés és lelkesedés. Így állok ehhez is, és remélem, hogy végre megszületik a Marvel's Ultimate Alliance-sorozat után a definitív Marvel-játék.

Halo Infinite

Listám utolsó pontjára hagytam a Halo Infinite-et, egészen prózai okból: szörnyen szentimentális vagyok ezzel a játékkal kapcsolatban. Mint azt az "Életem legfontosabb videojátékai - 1. rész" cikkemben is írtam, borzasztóan fontos szerepet játszik az életemben a Halo-franchise.

Ugyanakkor nem tudnám azt mondani, hogy a 343 Industries korszak óta (Halo 4, Halo 5: Guardians) is ugyanakkora fanja vagyok a sorozatnak, mint a Bungie érájában. A Halo 4-et szerettem, a Halo 5: Guardians-szal sincs problémám, de mégis hiányzik az a varázs, mint amit a Bungie tudott anno szállítani.

Várom, abszolút várom a Halo Infinite-et, de aggódva. Nem tudom pontosan, hogy mivel fog többet tudni a friss epizód az előzőekhez képest, illetve hogy meg-e tudják idézni bennem még egyszer azt a rajongót, aki a Halo: Reach óta lappang bennem, azonban szeretném, hogy ismét legyen egy Halo-játék, amely több ezer órára magába szippant. Ha elcsépelt, de mégis a játékkal való kapcsolatomra leginkább illő szavakkal kéne dobálóznom, akkor azt mondanám: amennyire várom, annyira félek is tőle.

Kövesd a Geek Generációt a többi platformon is:

YouTube-csatornánk - videók, podcastek és minden egyéb!
Twitter oldalunk - értesülj elsőként a csapatunkat érintő infókról!
Facebook oldalunk - értesülj elsőként a blogra kikerülő bejegyzéseinkről!
Spotify - innen is hallgathatod podcast adásainkat!
Anchor - innen is hallgathatod podcast adásainkat!
Google Podcasts - innen is hallgathatod podcast adásainkat!