2019. augusztus 25. 19:43 - GeekGeneráció

Csapattagok

=====================================================================

DANTEcrash_bandicoot.png

 

Dante néven publikálok az interneten most már idestova több mint 10 éve. Eleinte nem volt több az egész, mint szimpla szárnybontogatás, majd 2017-ben indítottam el a Filmszterek Fogadója névre hallgató filmes podcastemet.

Közel két évnyi közös tartalomgyártás és megannyi tapasztalatszerzés után a csapat felbomlott, majd közel egy évvel a Filmszterek 2018 júliusi befellegzése után pattant ki a fejemből a Geek Generáció ötlete.

Azzal a mentalitással terveztem meg a Geek Generációt, hogy egy folyamatosan fejlődő műsort szeretnék, rendszeres tartalmakat szeretnék nyújtani, folyamatos friss rovatokat vezetnék be, valamint a legfontosabb: egy 7-8, akár 9 fős létszámra kibővíteni a csapatot.

Főképp a háttérmunkálatokkal foglalatoskodom, így a videókat vágom, a streaming felületeinket és a csatornánkat kezelem, a közösségi oldalainkban is kiveszem a részem, állandóan igyekszem új dolgokat tanulni, hogy azokat a csatornán vagy a blogon tudjam kamatoztatni, néha pedig a podcastekben veszek részt, vagy az újfajta tartalmainkon dolgozom a srácokkal.

Folyamatosan agyalok rajta, miket lehetne beújítani a Geek Generáció keretein belül, ugyanis nem titkolt vágyam, hogy idővel szeretném, ha magas minőséget képviselne a csatornánk, és akár valami komolyabbra is fordulhatna ez az egész - legalábbis mindent szeretnék ezért megtenni.

Kedvenc videojátékRatchet & Clank-széria, Life is Strange, Rogue Galaxy, Halo 3

Kedvenc film: A gyűrűk ura trilógia, Amerikai Pite 2, Blöff

Kedvenc sorozat: Your Lie in April, Kingdom, Attack on Titan, Törtetők

Fun Factek:

  • A kedvenc YouTube-csatornám, egyben példaképeim toronymagasan az Easy Allies.
  • Filmrendezéssel szeretnék foglalkozni a későbbiekben.
  • A PS2-t tartom a valaha volt legjobb konzolnak. Azok az exkluzívok, te jó ég...
  • Guy Ritchie a kedvenc filmrendezőm.
  • A Life is Strange volt az egyetlen játék, amin sírtam, bár azon nagyon.
  • Az Insomniac Games-t tartom a jelenlegi legjobb játékfejlesztő stúdiónak.
  • Folyamatosan pótlom a régi klasszikusokat, mind filmekből, mind játékokból.
  • Fiatalkoromban játékfejlesztő akartam lenni, majd amint elkezdtem tanulni a szakmát, egyből le is tettem róla.

=====================================================================

flint.png

EMOJI FLINT

 

Alkotónéven TitokZokni, hivatalosan Emoji Flint, bipolárisan TOProngy Sullivan, igénytelenül NegATTIv666. De az Emoji a mérvadó, mellyel pofátlanul kijelentek dolgokat.

Csendes szemlélőből egy bolond, karizmatikus és ellenállhatatlan emojivá válva kezdtem el falni a filmeket és egyéb apróságokat.

Tökéletlenségem bizonyítéka az itt fel-felbukkanó, írott bonbonok, a Geek Generáció csatorna, no meg persze a saját csatornám, amit ITT találsz! Mindenkinek üdvözlet és ne feledjetek mindig igazat adni nekem!

Kedvenc videojátékok: Doom, Super Mario és pár válogatott darab, de a témában nem vagyok szakértő

Kedvenc film: Solaris (2002), Evil Dead-franchise, JCVD, Jackie Brown, Szárnyas Fejvadász, Emborg és miegymás

Kedvenc sorozat: Elenyésző számú, de a Lost első fele és az Ash vs. Evil Dead viszi a prímet

Fun Factek:

  • Uwe boll a lélekállatom.

=====================================================================

ZEBRA

 

Mindig is szerettem a filmeket és a képregényeket, de igazán későn jött el az az idő, mikor el is kezdtem velük "komolyabban" foglalkozni.

A tizenéves koromat teljesen kitöltötte a zenélés és a baráti körömben sem volt sok olyan ember, akikkel tudtam volna ilyen dolgokról beszélni.

Régóta gyűjtök filmeket, figurákat, könyveket, képregényeket, lemezeket, de igazán olyan négy évvel ezelőtt indultak be nálam ezek a dolgok.

Közel két éve csinálom a Batteries not included csatornát, amin leginkább figurákat mutatok be, de néha helyet kapnak filmes és könyves beszámolók is. Ezt a csatornát ITT találjátok.

A Geek Generáción belül velem kéthetente, a filmes adás keretein belül találkozhattok leginkább. Kedvenc videojáték: Assassin's Creed - Rogue

Kedvenc film: The Thing ('82), The Texas Chainsaw Massacre ('74), The Shining ('80), In The Mouth of Madness ('94)

Kedvenc sorozat: The Simpsons, South Park, Family Guy, Regular Show, Brickleberry

Kedvenc könyv: Leginkább H.P. Lovecraft, E. A. Poe, Ambrose Bierce, Robert E. Howard, Clark Ashton Smith novelláit kedvelem és a hozzájuk hasonló írásokat. Inkább novellásköteteket olvasok, mint regényeket.

Kedvenc zene: Hardcore és punk, de imádom a filmzenéket is, amiket külön bakeliten gyűjtök.

Fun Factek:

  • Eddig egy novellámat publikálták nyomatásban.
  • Néha és leginkább a magam szórakoztatására szoktam írni.
  • Ha összegyűlik kellő mennyiségű és minőségű írás, szeretném kiadatni egyszer.

=====================================================================

GARAS

Hamarosan felkerül Garas leírása is!

=====================================================================

ATTILA

Hamarosan felkerül Attila leírása is!

A bejegyzés trackback címe:

https://geekgeneracio.blog.hu/api/trackback/id/tr7315024196