2020. január 15. 17:58 - GeekGeneráció

Horror novella

Írta: Attila

Mivel úgy döntöttünk a szerkesztőségben hogy mindenféle tartalom jöhet a blogra, ezért úgy határoztam, hogy én személy szerint pár novellámmal kedveskednék Nektek! Fontos megjegyezni, hogy nem vagyok hivatalos író és nem is mindig van "ihletem", így nem tudom mennyire lesz rendszeres ez a vonal, de bármilyen kritikát/ véleményt szívesen fogadok. Köszönöm, hogy elolvassátok! 

skull_skeleton_wall_green_dark_7306_1600x900.jpgKetten ballagtunk, a sötét utcán…

Mind a ketten erősen ittasak voltunk, és fűtött minket a hév, hogy végre egymáséi legyünk. Ez a szőke démon megigézett a pillantásával, s bár először nem értettem mi a fenét akar egy ilyen színvonalú nő egy ilyen gyerektől, mint én, már nem érdekel! Őt akarom! Vadul csókolóztunk! Éreztem, hogy a vágy lassan átveszi testem felett az irányítást! Vad volt, már szinte démoni! Ritkán van ilyen, hisz tisztában vagyok a saját korlátaimmal, de egyszerűen megigézett ez a nő! Eredetileg volt egy barátnője, aki az én barátommal távozott a szórakozóhelyről, ahol mulattunk! Ők kocsival elmentek, és a lány felajánlotta a lehetőséget, hogy aludjak vele… Ki tudott volna ellentmondani ennek az angyali teremtésnek? Hosszú szőke haja, kócosan vadóc fürtökben borult vállaira, smaragd színű szeme folyamatosan csak azt szuggerálta felém, kívánlak! Érzékien telt ajka úgy csókolt, mint még eddig soha senki! Egyszerűen vad extázisba kerültem tőle! Tudta mit csinál! Borzalmasan jól tudta… Nekidöntöttem egy falnak, és vadul megcsókoltam a nyakát, közben kezem lassan a szemérem dombja felé irányítottam.

- Ne itt!

Hangja bármilyen mézédes volt, mégis éreztem rajta egyfajta hűvösséget. Baszottul szartam rá! Őt akartam! Azonnal!

- Ha elég türelmes vagy, te leszel a világ legboldogabb embere!

Nem! Kurvára nem voltam az! Akartam, ott, és akkor! Erősen megfogta a kezem, és mélyen a szemembe nézett!

- Vagy játsszuk az én szabályaim szerint, vagy sehogy!

Ezzel meggyőzött! Engedtem a nyomásnak! Mondd, Te nem tetted volna? Nem a rossebet nem! Angyalian elmosolyodott, amint érezte, hogy a seggét erősen markoló jobb kezem enyhít satuszerű szorításán! Én is belenéztem a szemébe, és felemeltem a szemöldököm.

- Hova megyünk?

- Hozzám! Meglásd, sosem volt még ilyen élményed!

Pajkosan elmosolyodott, mikor fülembe súgta ezeket a mondatokat! Egész testem megremegett, életem legnagyobb élménye pár pillanat múlva elkezdődik! Csak győzzem kivárni! Bár tél volt, és mindenhol „méteres” hó volt, egyre forróbbnak éreztem a levegőt! Ez a nő teljesen megőrjített! Nem bírtam uralkodni az ösztöneim felett! Lassan csak külső szemlélője lettem saját tetteimnek! Egyszerűen a vágy, és ennek a nőnek a manipulatív hatalma teljesen kifordított önmagamból. Egyszerűen elveszítettem a kontrollt magam felett, és egy igazi ösztönlény lettem, akit már nem észérvek hajtanak, hanem vágyak… Borzongatóan jó érzés volt! Ez a nő úgy irányított, mint egy marionett bábut! Nem voltam más, csak egyszerű tárgy, amit Ő kénye kedvére használhat fel. Nem bántam!

- Gyere fiú, induljunk! Fázom.

Erősen megszorította a kezem, és én pedig, mint egy agymosott marha mentem utána. Megráztam a fejem! Ez nem lehet igaz! Térj észhez!!! Ez csak álom te gyökér! Legyél már eszednél! Mi a fenét akar ez tőled? Egész este körülötted legyeskedett, és bókolt neked! TE NEM VAGY AZ Ő KATEGÓRIÁJA!!!! Hirtelen nagyon elbizonytalanodtam, és megtorpantam. Mivel erősen fogta a kezem, őt is megállásra kényszerítettem… Jobban mondva, inkább visszarántottam. Halkan felszisszent, de mikor megfordult, arca kellemesen mosolygós volt.

- Mi a baj? Félsz tőlem?

Bizonytalanul megráztam a fejem. Nem is tudtam hirtelen mi a fenét kéne erre mondanom! Izzadtam, mint egy ló, és az összes végtagom, remegett! Csak bámultam magam elé a földre, de semmi sem jutott az eszembe, amit mondhatnék neki! Lassan odalépett hozzám, hüvelyk, és mutató ujjával lágyan megfogta az államat, és gyengéden felemelte fejem, hogy a szemembe tudjon nézni!

- Nézd, semmi olyan nem fog történni, ami miatt aggódnod kellene! Nem foglak megenni! Csak egy picit kóstollak meg!

Kacéran kacsintott egyet. Elmosolyodtam. Bizonytalanul, keserédesen, de elmosolyodtam.

- De miért? Miért én?

- Mert cuki vagy! És, mert imádom a hozzád hasonló kisfiúkat!

Lassan közelebb hajolt, és óvatosan megcsókolt! Mikor ajkaink érintették egymást, és nyelveink elkezdték furcsa, rituális táncukat, ismét ebbe a megmagyarázhatatlanul, kellemesen ismeretlen, extatikus állapotba kerültem! Egyre vadabbul, és egyre magabiztosabban csókoltam vissza, hadd érezze, itt nem csak ő fog irányítani ma este! Lassan kezdtem újra elhinni, hogy az álmaink valóban teljesülhetnek! Ismét megfogta a kezem, és ujjait átfonta az enyémek mellett. Lazán fogta, bár így is érződött belőle az a rengeteg magabiztosság, és női erő, amivel ez a lány rendelkezik, mégis kellemesen, és lágy is volt egyszerre. Ismét belepillantott smaragd szemeivel az enyémekbe. Úristen, az a tekintet, mintha egyszerűen belém látott volna. Furcsa érzés volt, olyan borzalmasan mesteri, egy olyan isteni adomány, ami csak keveseknek adatik meg.

- Jössz?

Már éppen bólintottam volna, mikor egy harsányan szirénázó rendőrautóra lettem figyelmes a hátam mögül. A hófehér Octavia nem lacafacázott 100 fölött tépett a jeges úton. Hova az istenbe sietnek ennyire? A kocsi nagyon gyorsan elhaladt mellettünk, és tovatűnt a ködös semmibe! A lány hirtelen maga felé fordította arcom, és durcás kifejezés ült ki arcára.

- Rám figyelj, vagy itt hagylak!

Erőtlenül megráztam a fejem.

- Csak azt ne! Rád figyelek, persze, hogy rád figyelek!

- Akkor jó. Gyere!

 Erősebben, de még véletlen sem fájdalmasan megszorította kezem, hogy érezzem, most ki itt a főnök! Rendben, legyél te, majd eljön még az én időm! Akkor majd megmutatom neked… Magabiztosan csörtetett előttem, jobb keze volt csak hátranyújtva, hogy azzal fogja az enyémet, de bármennyire siettem, képtelen voltam lépést tartani vele. Sötét éjszak volt. Talán a legsötétebb az idei télen, és kibaszott hideg. Szabad bal kezemmel, belenyúltam kabátom zsebébe, és előhúztam egy szál cigarettát, és számba helyeztem. Kikotortam a zsebemben uralkodó káoszból egy öngyújtót. Régi Zippo. Még apámé volt. Annak idején jó drága lehetett, de ma már egy értéktelen, kopott vacak. Régebben arany színben pompázhatott, ez mára jelentősen kifakult, és az oldalán lévő felirat is felismerhetetlenségig elkopott. Mikor felnyitottam a tetejét, hangos, fémes csattanást adott ki magából. Régi, értéktelen vacak volt, de még mindig elsőre meggyulladt. Na, ez a nem mindegy! Lassan visszamélyesztettem az öngyújtót zsebembe, és mivel utolérni lehetetlen volt a lányt, inkább belefeledkeztem az éjszakai város látványába! Ezerszer jártam már erre! Ismerős volt minden zúg, sarok, és még a remegve botorkáló csöveseket is arcról ismertem. Lassan kijutunk a belvárosból, ebből a gusztustalan paneldzsungelből, át a kellemesebb, családi házakkal tarkított, külvárosig, ami a gazdag, elit réteg kedvelt lakhelye volt! Ha szerencsém van, még komolyabban összejöhetünk ezzel a csajjal, és mondanom sem kell, mit jelente, ha ne adj’ isten az apja orvos, vagy ügyvéd, esetleg vállalkozó! De jó lenne, akkor aztán faszán le lenne vajazva a hátralevő életem. Egy gyönyörű feleség, jó anyagi háttér, kellemes körülmények, igényes ház, elegáns kocsi, és pár angyali gyerek! Nem mondom, nem bánnám, ha így lenne! Annyira belemerültem ebbéli gondolataimba, hogy észre sem vettem már merre megyünk! Ekkorra már olyan voltam, mint akit hipnotizáltak, próbáltam elhinni, hogy a vágyaim valóra válnak, és ebbe már annyira beleéltem magam, hogy szinte eszemet vesztettem. Teljesen elvakítottak az álmaim, amit lassan, mint tényeket kezeltem. Lehet hiba volt, lehet nem, de egy biztos, nagyon jó érzés volt! Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy megállt, és majdnem letaroltam szerencsétlent. Mérgesen felhúzta felső ajka jobb szélét, mikor hirtelen visszapillantott rám.

- Figyelj oda, kis buta, nem szeretem, ha a sarkamra taposnak!

Nem győztem tőle bocsánatot kérni, és az igazat megvallva, tényleg balfasz voltam.

- És miért álltál meg?

-  Itt vagyunk.

Kíváncsian néztem rá arra a házra, ami előtt megálltunk. Nem volt egy hatalmas eresztés a ház, de azt hiszem ebbe most már nem fogok belekötni, mert akkor kulloghatok haza egyedül. Hatalmas, fekete, öntöttvas kerítés zárta körül a „birtokot”, ami mögött hatalmas ápolatlan, gondozatlan sövény takarta el szinte teljesen a házat. Hát, ahogy a kert, a ház maga sem volt egy kacsalábon forgó palota, itt-ott, néhol lejött a vakolat, az üvegberakásos bejárati ajtóról innen pár méterről is lehetett látni, hogy lepattogott a festék. Ennyit a fényes jövőről. Ennek a csajnak tuti nem valami burzsuj családfája van… Észre sem vettem, hogy lemondóan elhúztam a számat. Rendben, de legalább a csaj istenien néz ki, és nemsokára az enyém lesz!

- Na mi lesz kisfiú? Itt őszülünk meg?

 Hangja türelmetlen volt, és kicsit dühös. Kérdőn néztem rá, majd lassan megráztam a fejem.

- Mutasd az utat!

A lány villámgyorsan előkotorta a táskájából a hatalmas kulcscsomót. Hamar kiválasztotta a megfelelőt, és az enyhén rozsdás kulcslyukba dugta. Kétszer fordította balra, és a zár iszonyú csörgés-csattogással engedett, és a kapu kinyílt. Mind a ketten beléptünk rajta, mikor a lány becsukta az öntöttvas ajtót, az hatalmasat kondult, és hirtelen, gyors mocorgást hallottam tőlem balra a sövényből. Erőteljes, agresszív morgás.

- Apolló! Lábhoz!

A lány hangja olyan volt, mint egy katonatiszté, és a hatalmas árny, ami eddig fenyegetően morgott rám, most halk nyüszítéssel lépett elő, és somfordált oda gazdájához. Borzalmasan nagytestű kutya volt, s bár nem értek hozzájuk, de egy Rottweilert megismerek. Rengeteget harcolhatott, ez a félelmetes dög. Bundája erősen meg volt tépázva, és testét több helyen éktelen nagy forradások alkottak groteszk összképet. Leírhatatlanul csúnya egy dög volt, aki most alázattal vegyes félelemmel borult gazdája lábához.

- Ne félj tőle, nem bánt! Menjünk inkább.

- Aha, nem bánt, azért azt említhetted volna, hogy van egy ilyen ormótlan dög is a háznál! Akkor talán nem csinálom teli a nadrágomat!

Magamban motyogtam, mert hihetetlen dühös voltam! Majdnem összeszartam magam ettől a büdös dögtől, amelyik most engem méreget. Ahogy elhaladt mellettem a nő, az a sátáni dög egyre fenyegetőbben méregetett. Félelmetes volt a pillantása, ahogy ott ült, és folyamatosan csak engem bámult. Idegesen megráztam a fejem, és hátat fordítottam a dögnek, és még így is éreztem, amint hideg tekintete késként fúródik a hátamba.

- Okés, menjünk már be, jó?

Kellemetlenül érzem magam.

- Jól van! Nyugi!

Lassan elfordította a kulcsot a zárban, és az ajtó hangos nyikorgással kinyílt. A lány visszanézett rám, és biccentett fejével, majd belépett. Követtem. Érdekes látvány fogadott. Friss festék szaga csapta meg orromat, és idebent talán még hidegebb volt, mint odakint. A bútorok mind le voltak takarva, de még innen is látszott mennyire el voltak korhadva. Amint a hideg, megrepedezett konyhakövön álltam arra a megállapításra jutottam, hogy ez nem lehet egy igazi otthon, legfeljebb egy nagyon igénytelen embernek. Visszafordultam, számat szólásra nyitottam…  A lány pont akkor vágta be az ajtót, és kívülről, sietve be is zárta. Nem értettem, hogy mi történt. Mit akar ez jelenteni? A lány egy utolsót biccentett felém, majd sarkon fordult, és lassan kisétált az utcára, hogy belevesszen a sűrű ködbe. A hatalmas fémkapu hatalmasat kondult, ahogy becsapta maga mögött. Pár percig eltartott, amíg felfogtam, nem viccel. Kezdtem rosszul érezni magam. Odarohantam az ajtóhoz, és teljes erőből feszegetni kezdtem. Az ódon ajtó csak nyikorgott, de meg nem mozdult volna. Kétségbeesetten belerúgtam az bejárati ajtón lévő üvegbe. Olyan volt, mintha plexiablakba rúgtam volna. Majd talán most! Az üveg még csak meg sem repedt. Gyerünk! Nyikorgás. Megint! Megint! MEGINT! A KURVA ANYÁD TÖRJ MÁR KI!!!!

- Nem fog sikerülni.

Bár eléggé kifárasztottam magam, tudtam nem hallucinálok, mikor ezt a mondatot hallottam. Érces, mély hang volt. Sugárzott belőle a hideg, és a kegyetlenség, de érzelem nem tükröződött ki belőle. Remegő ajkakkal, és könnyes szemekkel, lassan fordultam a hang irányába. Gusztustalan teremtmény volt. Hófehér bőrét rengeteg kelés borította, arca leginkább egy középkori falfestmény sátáni ábrázolására hasonlított. Savó színű szemek, sárga, össze-vissza álló agyarak, vérző íny. Aránytalanul hosszú karjai voltak, és sárgás-fekete körmei. Teste pedig vékony, szakadozott posztóval volt körbetekerve. A nem sokkal ezelőtti hirtelen erőkifejtéstől görcsbe rándult a lábam, de ha ez nincs, a félelemtől akkor sem tudtam volna mozdulni. Egy korhadt asztal mellett állt azon pedig egy méretes konyhakés. Nem tudom vigyorgott-e, vagy sem, de megmutatta agyarait, mikor felemelte a kést, és felém hajította. Valószínűleg ösztönből vetettem magam a földre, mert agyam teljesen lebénult. Felkaptam a fejem, a penge milliméter pontossággal fúródott az ajtóba, pont oda, ahol az előbb álltam. Megpróbáltam felkelni, de a görcs, még mindig húzta a lábam. MENNI KELL! SIESS BAZD MEG!!!! Úgy kúsztam a földön, mint egy kiképzett katona, és közben lassan sikerült feltápászkodnom valamennyire. Tőlem balra nyitva volt egy szobaajtó, arrafelé menekültem, hátha ott kiutat lelek. Mindenhol több száz éves könyvek, por, és… csontok. A pánik elhatalmasodott rajtam. Sírtam félelmemben, és észre sem vettem, hogy lassan összehugyoztam magam. Kétségbeesetten tekintgettem jobbra-balra, és közben hallottam a lény lassú csoszogását a hátam mögött.

- KI A KURVA ISTEN VAGY TE?

Csattanás a hátam mögül. Nem tudom mi volt, de ki kell jutnom innen! AZ A BÜDÖS RIBANC! ÁTBASZOTT!!! CSAPDÁBA CSALT!!!! Ezt beismerni még borzalmasabb volt, mint az az ördögi teremtmény, ami épp most csoszogott be az ajtón. Vinnyogtam, mint egy kutya. A padlóra vetettem magam, és úgy rimánkodtam a nyomorult életemért.

- Ne bánts! Kérlek! KÉRLEK!

A lény nem érzett szánalmat, és lassan felém hajolt. A szinte vaksötét szobába beszűrődött egy kis világosság, ami megcsillantotta a kés kegyetlenül hideg pengéjét. Vinnyogtam, mint egy kutya.

- ENGEDJ EL! BÁRMIT MEGADOK, CSAK HADD MENJEK EL! SENKINEK SE MONDOM EL!

- Az biztos!

A kreatúra hangja kegyetlen volt. Mikor elvesztettem az eszméletem éppen a mutató ujjamat választotta le kezemről, aprólékos műgonddal. A legutolsó, amit életemben hallottam, Apolló bánatos vonyítása volt… (VÉGE?)

Kövesd a Geek Generációt a többi platformon is:

YouTube-csatornánk - podcastek, videók, minden egyéb!
Twitter oldalunk - értesülj elsőként a csapatunkat érintő infókról!
Facebook oldalunk - értesülj elsőként a blogra kikerülő bejegyzéseinkről!
Spotify - innen is hallgathatod podcast adásainkat!
Anchor - innen is hallgathatod podcast adásainkat!
Google Podcasts - innen is hallgathatod podcast adásainkat!
RadioPublic - innen is hallgathatod podcast adásainkat!

Címkék: egyéb
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://geekgeneracio.blog.hu/api/trackback/id/tr5515411664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.